"Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is." (1Jn. 2,2)

"Az élet szent, szép és hatalmas valami. A sárban is szép, a szűz havasi tetőn is. Mert mélység és magasság az élet." - írja Ady egyik versében. Ez azért jutott ma reggel eszembe, mert a tegnap a magasság felé fordította Isten szava a gondolatainkat, ma pedig a mélység felé. A lelki mélység felé. Keresnünk kell benne azt a bánatot, amely Krisztus engesztelő áldozatáért kell ott legyen.

Valahol olvastam, hogy egy férfi arról beszélt feleségének, hogy évek óta nem telik el úgy a reggel és a nap, hogy ne jutna eszébe testvére, aki elé ugrott az építkezésen, hogy a lezuhanó gerendától megvédje. Belehalt sérüléseibe. Nekünk sem telhetne úgy el új reggel és új nap, hogy eszünkbe ne jutna Krisztusunk értünk való áldozata. Ettől nyer értelmet minden igeolvasásunk, minden imádságunk, minden keresztyén mozdulatunk. Ezt el ne felejtsük. Ámen.