2014. január 11., szombat

"Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?" (Zsolt. 10,1)
Ha a hívő emberek által megfogalmazott kérdéseket összegyűjtenénk, akkor ez a kérdés nagyon előkelő helyet foglalna el a rangsorolásban. Pontosan azért, mert racionálisan fel nem fogható tényről van szó: a hívő éppen a bajban tapasztalja meg, hogy egyedül van. Vagy mégsem? Inkább igaz az, hogy előtte nem volt teljes a hite, és Istent csak amolyan bodyguard szerepben használta. Akit csak úgy meg lehet idézni, akinek éppen ugornia kell, akit a szükség idején elő lehet teremteni. Ez pedig arról mesél, hogy az illető nem veszi komolyan azt, amit Isten a bűnnel és a bűn következményeivel kapcsolatosan mondott. Ha a testnek vetsz, testedből aratsz veszedelmet, ha pedig a Léleknek, akkor a Lélekből életet nyersz. Attól még igaz lehet, hogy egy időre (felügyelet mellett) magunkra hagy, hadd lássuk mit tanulunk belőle.
Pál apostolnak az athéni beszéde jut eszembe (ApCsel 17), amikor azt mondja, hogy Isten nincs távol egyikünktől sem, mert benne élünk, mozgunk és vagyunk. A lét egyáltalán nem magyarázható Isten közelsége nélkül. Fordítva is meg kellene fogalmazni a kérdést: Uram, vajon miért távolodtam el tőled? Most már csak az a kérdés, hogy ki kinek kell feleljen? Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése