„Ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.”  (Ézs. 46,4)

Egyszer nagyon érzékenyen érintett egy jókívánság: Élj sokáig, és halj meg hamar! Nem tudtam akkor, hogy milyen ősi bölcsesség húzódik meg a szavak mögött. Mert a kívánságban benne volt az, hogy valaki sokáig él. Ebben pedig Isten áldását lehet felfedezni. Nem egyértelmű manapság, hogy valaki sokáig él. A minap az anyaországban köszöntötték a legidősebb embert, 110 éves. Elmondta, hogy ő a jó Istentől mindig azt kérte, hogy éljen sokáig. Képzeljük el,  1904-ben született. Mit élt meg az az ember?  És jó egészségben van. Mondják, hogy génjeink lehetővé teszik akár a 300 éves kort is, csak közben valami elromlik.

Láttam olyan embert, aki egész életében Istennek szentelte az életét, aztán egyedül maradt, és nyomorult emberként még a hitét is elveszítette a végén.  Legyünk azon, hogy mi, akik még bíztatni tudunk, győzzük meg őket arról, hogy egy egész életnek hite nem volt hiábavaló. A jó Isten alkotott, Ő vezérel, és Ő ment meg.  Ámen.