"Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is." (Dán. 9,7)

     Azt kérdezte egyszer valaki, hogy vajon miért van az, hogy az emberek szégyenérzet nélkül követik el bűneiket, de azután szégyellnek  bocsánatot kérni? Úgy tűnik, hogy a szégyen a nyilvánossághoz kötődik, kell legalább még egy valaki, hogy előjöjjön belőlünk. Istennel való kapcsolatunkban napi szinten jelentkezhet a szégyenérzet, hiszen minden nap vétkezünk. Ha elmarad, az nem azt jelenti, hogy mindent jól csináltunk, hanem csak azt, hogy nem hallottuk meg a lelkiismeretünk hangját. Ha ráadásul Istennel vitatkozunk, vagy számonkérjük, az csak azt mutatja, hogy mennyire nem vagyunk tisztában az igazsággal. A szégyen nem egy boldogító érzés, de a felszabadult örömhöz vezető első lépés. Ne szégyelljünk hát szégyenkezni Isten előtt. Ámen.