2016. március 5., szombat



"Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban." (Mk. 4,26-28)

     Keresztyénségünk alaptétele, hogy Isten új szövetséget kötött az emberiséggel Jézus Krisztus által. Tudjuk, hogy ez a szövetség nem csak a templom falai között, istentiszteleti formában működik, de kevéssé gondolunk arra, hogy mindennapi létünk, munkánk is ennek a szövetségnek szerves része. Ezt mondja el Jézus nagyon érthetően mindannyiunk számára. Mégis, ha valaki megkérdez bennünket, kik vagyunk, hol dolgozunk, hol tanulunk, nem azt mondjuk, hogy Isten gyermeke vagyok, és az ő szövetségében élek. Régen azért nem mondták, mert egyértelmű volt. Napjainkban egyre nagyobb szükségünk van nekünk magunknak, de másoknak is arra, hogy tudatosodjon: Isten az, akihez és akinek mindenekelőtt életünkkel, szolgálatunkkal tartozunk. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése