2016. március 26., szombat

"Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!" (Jn. 17,11b)

Minden remény elveszett szombat reggelre. Már a szenvedő Krisztus sincs. A kereszt üres, a katonák hazamentek sorshúzáson nyert ruháikkal, a zsidó főtanács lezárt egy kényelmetlen ügyet, a sokaság szétoszlott. A tanítványok közül sokan, ha sajnálkozva is, de napirendre tértek dolgaikat tekintve. Ennyi volt, elvégeztetett. Lecsendesedett a Krisztus-rajongás. Csak egy néhány ember maradt együtt, majdnem egy tucat tanítvány, néhány asszony. Nem sok, de nem is kevés, hisz ők a kovászok, akik megkelesztették a keresztyénség nagy tésztáját. Na, nem maguktól maradtak együtt, nem a saját erejük által tartottak ki, nem az ő érdemük... Krisztus, mindenek előtt, már gondoskodott róluk. Kérte az Atyát, és meghallgattatott imádsága. Olyan jó tudni, hogy ma is szüntelen könyörgésével közben jár értünk. Családi, gyülekezeti hitbeli egységünk áldás és ajándék, Krisztusért, a Lélek által, az Atya akarata. Köszönjük meg neki, hogy megtart az Ő nevében és egyesít, összetart, mert minket is használni akar az Ő tervében. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése