„Felkent engem az Úr..., hogy megvigasztaljak minden gyászolót.” (Ézs. 61,1-2)

Ma már tudható, hogy Ézsaiás könyve több szerző műve. Ez azonban nem változtat a lényegen. Gyakran nevezték az Ószövetség evangélistájának a fenti ige íróját. Ő az örömmondó. Hirtelen eszembe jutott, hogy milyen reménykeltő az, hogy nekünk nem csupán büntetésről, hanem kegyelemről is adatott beszélnünk.

A vigasztalás gondolata erőteljes Ézsaiás próféta könyvének 40. fejezetében is: "vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek!" Van egy erőteljes együttérzés Isten részéről a bűnbeesett ember iránt. Gyűlölet, harag, háború, gyilkosság, betegség, halál... Talán csodálkozik is rajta, hogy miként lehet együtt élni ezekkel a szörnyűségekkel. Megindítóan szép a tékozló fiú példázatának jelenete, amikor az atya messziről észrevette, elébe futott, és átölelte a visszatért gyermeket. Mert szívében volt ez az együttérzés. Ma is együtt érez veled és velem. Ezért küldte a Messiást. Az Ő szolgálatához tartozik a gyászolók vigasztalása. Jézus azzal vigasztal, hogy ő a feltámadás és az élet. Mi pedig a tőle vett vigasztalással kell másokat megvigasztaljunk. Könnyű? Nehéz? Mindenre van erőnk a Krisztusban, aki megerősít. Urunk, növeljed a mi hitünket! Ámen.