"Figyeljetek reám, én népem, és reám hallgassatok, én nemzetem! mert tanítás megy ki tőlem, és törvényemet a népek megvilágosítására megalapítom." (Ézs. 51,4)

Akár dörgedelmes parancsként, akár szelíd kérésként halljuk meg visszhangozni az Úr szavait lelkünkben, érezzük, hogy csordultig van szeretettel irántunk. Népének, nemzetének tekint minket, kikért cselekedni akar! Kisebbségi sorsunk útvesztőiben, rogyadozó keresztyénségünk útkereséseiben, szétzilált családi életek mindennapjaiban megvilágosító eszközként akarja belehelyezni tanítását, törvényeit. Milyen jó lenne, ha ez ma egyszerre csak nagyszerű megoldásként ott lenne azok életében, akiknek felelős döntéseket kell hozni egy-egy nép, egy-egy keresztyén felekezet, egy-egy család életére nézve. Utópia ez? Egy ábránd, egy ködkép, ami megakadályoz abban, hogy a valóságot lássuk? A valóságot, ami azt mutatja, hogy a porba hull minden ami népi, nemzeti, keresztyéni síkon évszázadok, évezredek óta örökségként megmaradt nemzedékről nemzedékre! Nem egy vágyálom, hanem beteljesülő, érkező valóság, mert a valóságos és mindenható, de minket végtelen szeretettel átölelő Isten ígérete. Ne keseregjünk, hanem reménykedjünk, mert nem emberek, hanem a mi szerető Krisztusunk hozza el a népek világosságát! Ámen.