2016. április 5., kedd


„Megszabadított engem az Úr, pengessük hát a lantot az Úr házában!” (Ézs. 38,20)

A kommunizmus utolsó éveiben, 1986-tól a vártemplomi gyülekezetnél jelentős számú ifjúság gyülekezett péntekenként ún. éneklésre, bibliaórára. Az sem mellékes, hogy az akkori ifiből sokan a lelkipásztori hivatást választották. Persze, mindenki hozta magával a saját gyülekezetéből, amije volt. A példát, a hitet. Éreztük mi valahogy, hogy ennek van igazán értelme. Minden nemzedéknek megvannak a kitörési pontjai. Az akkori bibliakörös ifjúság jelen volt az iskolai rendezvényeken, az irodalmi táborokban, és tanulni is szerettünk. Bizony nem volt könnyű az akkori lelkésznek, mikor Karácsonyra készülődve kifejtettük, hogy nemcsak a „lantot” akarjuk pengetni, hanem lesz ott basszusgitár, szólógitár, lesz ott dobfelszerelés, és éppen Edda számmal akarunk ünnepelni. Lantot? Az Úr házában? Na, itt ütközött a klérus a virtussal. Meglett. És szép volt. Azóta is baj van a gitárral, az egyébbel, merthogy csak orgona van. Pedig a zsoltárosok mindenféle hangszert említenek, sőt a folyóvizek is tapsolnak, a hegyek is dicsőítik Istent. Ma már biztosan tudom, hogy a szabadulás örömének kifejezéséhez nem elég egy jól felszerelt zenekar sem, hogyha dicsőítése nem csendül együtt a teremtett világ örömével. De elég egy fuvola is, hogy kifejezze: Isten a Király! Énekeljetek az Úrnak új éneket, mindig.  Ámen.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése