"Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!" (Jn. 14,27)

Én még mindig keresem ezt a békességet, amit valahol az út közben (életutam közben) elvesztettem. Néha már azt sem tudom, hogy hol keressem, hová induljak, vagy hová meneküljek, hogy békességre találjak. Igaz... válogatós vagyok. Nem jó számomra bármilyen békesség. Különösen nem az  evilági, mert én a krisztusi békére vágyom...

Szolgálati éveim elején írtam le a fenti sorokat egy kis naplóba. Azt a naplót sokszor vettem kezembe később, mert emlékeztetett engem ifjúságom hibáira, azokra,  amelyeket később szerettem volna elkerülni. Krisztus békességére még ma is vágyom. Amikor olvasom őt, amikor figyelmemet egyedül az Ő igéjére fordítom, akkor rá is érzek arra a belső békére, amellyel egyedül csak Ő ajándékoz meg. Máskor pedig csak úgy,... kihasználva lelkipásztori előnyömet, hogy van templomkulcsom, be-be ülök egyedül a templomba. Fontos tehát, hogy mi magunk is keressük ezt a nekünk adott krisztusi békét, amely soha semmiben sem hasonlít arra a látszólagos békére, amit a világ adhat. Ámen.