"Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban."(Róm. 6,23)

Gyermek voltam, életem második évtizedének elején tartottam amikor egyre többet figyeltem a világra és egyre jobban eszméltem a környezetemre. A szüleimet akkoriban igyekezett meggyőzni anyai nagyanyám arról, hogy az ő öregedő, család és gyermektelen barátnőjéről az én szüleim jó volna ha majd gondoskodnának, hiszen öregszik és egyedül marad. Nagyanyám halála után valóban nekünk jutott ez az idős és kissé kacifántos öreg nénike. A szüleim nagy türelemmel és hűséggel gondoskodtak róla,  nekem pedig sokat kellett beszélgetnem vele. Állandóan azt panaszolta, hogy számára soha semmi nem jutott az életben: sem család, sem férj, sem gyermek, sem boldogság, gyakorlatilag semmi. A néni akkor már közeledett a 90-ik életévéhez, de teljesen tisztán gondolkozott és minden betegség és fájdalom nélkül élte az életét. Egyszer édesanyám meghallotta, amint a néni éppen nekem panaszkodott hangosan, hogy neki semmi sem jutott... Ekkor édesanyám oda jött hozzánk és ezt mondta: Erzsi néném! Magának hálásnak kéne lennie a jó Istennek! Mert nézze csak meg, lett gyermeke is aki idős korában gondoskodjon magáról, meghallgassa magát, de a legjobban a jó Istennek legyen hálás, mert látja milyen szép hosszú kort megélt betegség nélkül? Ez mind a jó Isten kegyelme... és ebben meg az a jó, hogy nem fejeződik be itt a Földön, hanem folytatódik odaát is az örök életben! Tudtam, hogy anyámnak igaza van... és ma már tudom azt is, hogy mennyire! Ámen.