2016. július 9., szombat

"Ó, Uram, Uram! Nagy hatalmaddal és kinyújtott karoddal te alkottad meg az eget és a földet. Neked semmi sem lehetetlen!" (Jer. 32,17)
Az a szent rácsodálkozás, ami ott volt gyermek- és ifjú önmagunkban miért kell hogy elhalványuljon idővel? Miért válnak a dolgok természetessé? Miért veszítik el csodaízüket? Miért kell harcolnunk naponta a szürkeség és homály ellen? Hirtelen ezek jutottak eszembe. Megvallom azonban, hogy az univerzum, amelynek egy piciny szeletét kezdtük föltárni újabb rácsodálkozást vált ki belőlem, valamennyiszer arra gondolok, hogy milyen porszemek vagyunk.  Ma úgy fogalmazunk, hogy az univerzum erői eddig barátságosan viselkedtek velünk. Mert hogyha egyetlen paraméter elmozdulna egy kicsit, akkor lehetetlenné tenné az életet a földön. Én azt mondom, hogy mindez lehetetlen lenne Isten hatalma nélkül.
A Szentírás ugyanezt a kifejezést használja, amikor Isten népének az Egyiptomból való szabadulására utal. Nagy hatalommal és kinyújtott karral cselekedte Isten. A kisisten, a tehetetlen isten képzeteink helyett végre lássuk be, hogy hatalmas az Úr, a mi Istenünk. És ehhez képest fogalmazzuk meg kéréseinket. Nincs nála semmi lehetetlen! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése