2017. december 8., péntek

"Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen." (Zsolt.51,14)

     Nincsen abban semmi rendkívüli, hogy a zsoltáros Isten szabadítását a vidámsággal kapcsolja egybe. Remélhetőleg mindannyian megértük már a felszabadulással járó elfojthatatlan, tehát túlcsorduló örömöt, amely felülírja gondolatainkat és érzéseinket. Amitől mégis különleges a zsoltáros kérése, az az a várakozás, amely jelenlegi szomorú állapotában tekint reménységgel a megvidámodásra. Túl sokszor hallgatjuk mások panaszát, amiben nyoma sincs semmiféle vidámság gondolatának. Túl sokszor állunk Isten színe elé olyan savanyú ábrázattal, mintha a világ minden nyűgét ránk rakta volna. Mindig legyen ott, a legnagyobb bajban is lelkünkben a tudat, hogy Isten megvidámít, mert akkor már egy félmosoly odalopakodik a szánkra, akkor már lelkünk készséges a szabadítás befogadására. Ámen.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése