"Csak féljétek az Urat, és szolgáljátok őt híven, teljes szívetekből, mert lássátok csak meg, milyen nagy tetteket vitt véghez rajtatok!"   (1Sám. 12,24)

Éppen a napokban gondolkodtam a Sámuel könyvének egy-egy verse fölött. A nép megtapasztalta Sámuel idejében, hogy szabadítást ad nekik Isten  az ellenség fölött. Mégis azt kérték, hogy királyuk legyen. Hadd ne legyünk maradiak, ne maradjunk le a többi néptől: legyen királyunk! Ott hangzik el egy érdekes mondat: mindenben hallgass a nép szavára, mert nem téged utáltak meg, hanem engem, hogy ne uralkodjam fölöttük. Lesz majd király, és ha panaszkodnak, nem fogom őket meghallgatni - mondja az Úr!  Isten a legfőbb szövetségese és királya a népnek, de ők más királyt akarnak. Szomorúan visszhangzik ez az újszövetségi történetben. Pilátus kérdezi: a ti királyotokat feszítsem meg? Azt felelték a hivatalosok: nincs királyunk, csak császárunk. (Jn.) Sámuel ilyen körülmények között tanít bennünket is: Isten uralmát engedjétek életetekbe, ne más uralkodjon rajtatok. Istenfélelem, hűség és hálaadás: ezek legyenek jelen. Nincs más szabadító! Ámen.