"Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az Úr!" (Zsolt.116,7)

     Igen komoly megpróbáltatások után szólal meg a zsoltáros hálaadása. Ő maga vall a harmadik versben erről: "Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam." Visszatekintve mégis azt mondja: "jól bánt veled az Úr!" Még ott van a félelem, a próbák árnyéka lelke felett, még szükség van a biztatásra, a történtek rendezésére, de már nem veszedelem nagysága, a nyomorúság mélysége foglalkoztatja, hanem a szabadító Isten. Amikor nagy mélység fölött jár az ember, úgy mondják, nem szabad lenézni, mert magához vonz. Aki előre tekint, vagy akinek bármilyen biztosítéka, kapaszkodója van, nem kell féljen bármekkora mélységtől sem. Próbáinkban, mélységek felett tudjuk magunk mellett a velünk mindenkor jól bánó Istenünket. Ámen.