"Ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad, de ha meghal, sokszoros termést hoz."  (Jn. 12,24)

Az áldozat metafórája jelenik meg ebben a rövid versben. Benne van a nagypénteki áldozat képe is. Nem lehet győzni úgy, hogy elvonulok, titokban tartom az életem, közömbös vagyok vagy nem érdekel semmi. Miközben panaszkodok a körülmények miatt, miközben távol tartom magam a harctól, aközben meghal az igazság a kereszten. Mindig. Nem csak Nagypénteken, hanem minden alkalommal, amikor feladom a nemes harcot. Nem kellene ezzel terhelni a szenvedő Jézust. Egyértelmű, hogy termés csak az áldozatból árad. A búzaszem elrothad, de feladva életét szebb világról álmodik, és  szebb világról tud. Lesz aratás, és lesz öröm. Hiányzik belőlünk a rajtunk túlmutató jövendő reménysége. Ott lesz minden érték gyerekeinkben is, unokáinkban is. Ott lesz a gyümölcs, ha hajlandóak vagyunk áldozatot hozni, ahogy Jézus tette. Annyira komolyan tudta a hívatását, hogy kész volt feladni életét. Csak az Istennek feláldozott élet teremhet gyümölcsöt. Ámen.