"Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és  meggyógyítottál engem." (Zsolt.30,3)

Ez egy meggyógyult ember imádsága. Hálaadás. Tudja, hogy kinek köszönheti a gyógyulást. Eközben betegek vagyunk sokan, és nagyon megváltozik az életünk emiatt. Ami nagyon fontos volt, az már nem fontos. Amit elnapoltunk, azt próbáljuk behozni. Relatívvá válik minden. Fizikailag már nem tudunk teljesíteni. Ilyesmi. Kimaradnak kapcsolataink, leértékeljük magunkat. Egyszóval hajlamosak vagyunk a lemondásra, a meghátrálásra. Ilyenkor kellene felvillanjon az ige ... mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk. De nem elég a saját erőnk.

Kérni kell az imádság lelkét, a hálaadás lelkét. Azért, hogy tudjunk hálát adni, de tudjunk kérni erős lelket. A mai ember valahogy többszörösen ki van szolgáltatva a gonosz hatalmának. Ezért kell a folyamatos imádság: Uram, segíts meg a te erőddel! Kiáltok hozzád. Hallgass meg engem! Ne hagyj el engem, mert én is ragaszkodom hozzád. Próbáld helyreállíttani mindazt, amit elrontottam. DE jó lenne beszámolni mindenkinek  arról, hogy van meghallgatott imádság, és van gyógyulás. Uram, növeljed a mi hitünket! Ámen.