"Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!" (Zsolt.103,2)

     Mire az ember akkorára nő, hogy értelmezni tudja mindazt, ami az életet jelenti, már annyi jó halmozódik fel múltjában, amiből földi élete végéig táplálkozhat hálaadása. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban hálásak is vagyunk, vagy hogy egyáltalán észrevesszük a jót az életünkben. Valamennyire mindannyian tudatában vagyunk, hogy bár vágyjuk a jót, a szépet, mégis betegesen vonzódunk a rosszhoz, a megbotránkoztatóhoz. Ebből él a média, elárasztva minket rémségekről szóló hírekkel és filmekkel, és ebből él a pletyka is, mert valamiért jólesik körülrágni minden rosszízű híresztelést. Ez mind nem volna, ha ragaszkodni tudnánk a jóhoz. Ha viszont a ragaszkodás nem megy, legalább emlékeztessen bennünket az ige, hogy a hálaadás termi az élethez szükséges gyümölcsöket. Ámen.