2018. április 2., hétfő

"Istenem! Hívlak  nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni." (Zsolt.22,3)

A kereszten függő Krisztus éppen a 22-ik Zsoltárt idézve szenvedett, majd pedig halt meg Nagypénteken. Éppen a mai igénket megelőző verset idézte: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet." Az este, mint ahogyan azt emberi habitusunk diktálja, az elcsendesedés ideje, a lélek nyugalmának megtalálása, az imádkozás, azaz az Isten előtt való kitárulkozás napszaka. Ám a zsoltáros panaszos hangja csupán a lelki zaklatottságot önti szavakba. És van így sokszor a mai ember is. Nem tud elcsendesedni. Még az est pihenésre szánt órájában sem találja nyugalmát és nyugalmában pedig megnyugtató Urát. Pedig ez az Istent kereső lelki csönd, pontosabban az Istennel beszélni kívánó lélek zaklatottsága. Bármennyire rosszul hangzik is, de szükségünk van ezekre az Istent kereső lélekcsörtető pillanatokra, mert Isten tudja, hogy nekünk mondanivalónk van számára. A Húsvétunk is a vele való találkozás, és a miatta való ünneplésünk ideje. Szánjuk hát rá, és találjuk meg Őt, általa pedig lelkünk nyugalmát. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése