2018. május 5., szombat

"Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint." (1Sám.26,23)

A magyar népmeséknek egyik sajátos és tanulságos üzenete az, hogy mindenki megkapja a maga méltó jutalmát azaz ha jó akkor jót, ha pedig gonosz vagyis rossz, akkor pedig a büntetését azaz a számára kijáró rosszat. Ez az az igazságosság amely tisztességre igyekszik nevelni már gyermek korban a jövő nemzedékét. De semmiképpen nem szabad elfeledni azt, hogy az igazság és igazságosság forrása maga Isten, azzal a többlettel, hogy Ő maga ez felett még a tökéletesen jó és irgalmas Úr, aki szeretetével ellensúlyoz mindent. A felnőttek szokták is emlegetni azt, hogy Isten nem marad adósa senkinek, ugyanis megfizet mindenkinek érdeme szerint. Jó ezt nekünk tudni és ennek tudatában pedig élni az életünket. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése