"Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!" (Zsolt.141,3)

     Nagyon beszédes, hogy a zsoltáros, aki ihletetten és hivatásszerűen foglalkozik Isten dicséretével, azzal szembesül, hogy nem tud vigyázni a szájára. Mennyi esélye van akkor azoknak, akiknek az istendicséret ünneplő ruhához és alkalomhoz kötött? Mit tehetünk, ha a közbeszédben kötőszavakként használatosak az indulatos, becsmérlő, átkozódó kifejezések? Elhisszük, hogy nincs mögöttük az indulat, a becsmérlés, az átok, hanem csupán egy máz, divat, kortünet az, amit hallunk? Még ha így is van, kimondott indulatos, becsmérlő, átkozódó szavaink nem szórják tele rothadó, fertőző szeméttel életünket? A kimondott szavak mindenkor lelkünk tükrét jelentik mások számára. Mivel nem tudunk eléggé vigyázni rájuk, kérjük mi is az Urat, hogy vigyázzon ránk. Ámen.