2018. június 22., péntek

"Aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek." Jn.8,34

     Ez bizony komoly hidegzuhany mindazoknak, akik a bűnt az emberi szuverenitás megnyilvánulásának tekintik. De azoknak is, akik úgy vélik, hogy csupán botlás, figyelmetlenség, kaland, ha az ember éppen nem engedelmeskedik Istennek. Lám, nem lesz önállóvá az ember azzal, hogy szembefordul Istennel. Egyetlen pillanatra sem vagyunk a magunk urai, és egyetlen pillanatig sem lehet két úrnak szolgálni. Amíg Istennek minden jócselekedettel, imádsággal, lélekkel szolgálunk, addig minden bűn, indulatos beszéd, lelketlenség a bűn szolgájává tesz. Hogy azután onnan milyen áron szabadulunk, mennyi kárt okozunk, mit bírunk helyrehozni kijózanodásunk után, azt soha nem látjuk előre. Ezért hát vigyázzunk és imádkozzunk, hogy kísértésbe ne essünk. Ámen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése