2018. június 16., szombat

"Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben." (2Thessz. 2,16-17) 

A szónak hatalma és ereje van. Jusson eszünkbe, hogy egy helyén mondott szó, milyen bátorítást, vigasztalást, útmutatást jelentett számunkra az életünk során. Mennyivel inkább Isten szava, az az üzenet, amely mögött ott van a minden hatalommal bíró Úr, aki megerősíti a megfáradtakat. Egy hét alatt is sok minden történt velünk és körülöttünk. Van, akinek vigasztalásra van szüksége, mert koporsó mellé kellet állnia, van, aki beteg és van, akinek betegágy mellé kell állnia, és vannak egyéb szomorúságaink is, de mindnyájunknak szükségünk van az erőre, hogy minden gonoszság közepette és azok ellenére, képesek legyünk krisztusi módon cselekedni és szólni. Fogadjuk hát az ige áldását! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése