2018. július 3., kedd

"(Jézus) így szólt (a meggyógyítotthoz): Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad." (Mk.5,19)


A betegség nagy ellenség: megrontja az élet minőségét, és lehangolja a lelket. Halálosan veszélyezteti az embert. Elveszi a kilátást. Kellene valami segítség mindenkinek. A Biblia tanítása szerint a szenvedés és a bűn összetartoznak, már születésünk után egy ilyen világba érkezünk, és előbb vagy utóbb találkozunk ezzel a nehézséggel. Ha bűntől szabadulunk, akkor a betegségtől is. Éppen ezt látjuk Jézus gyógyításaiban is. Egy alkalommal azt mondta: Mi a könyebb, megbocsájtani a bűnöket, vagy azt mondani, kelj fel és járj...? Az is Isten kegyelme, hogy az orvostudomány olyan csodákra képes, ami nem volt elképzelhető száz évvel ezelőtt. De a teljes lelki és testi gyógyulás csak Istennél lehetséges. Az apostol tanácsa: ha valaki beteg, imádkozzék. Ha pedig valaki meggyógyult, akkor ne hallgassa el a csodát, beszéljen róla, tegyen bizonyságot: Isten az én gyógyítóm. Ámen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése