"Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban." (Zsolt.73,25)

     Bár első olvasásra úgy tűnhet, mégsem a magány, vagy a lemondás szólal meg a zsoltárban. Istent látni mindenben, gyönyörködni benne mindenkor, ez a hitben kiteljesedett élet. Ha reggel azzal ébredek, hogy itt fáj, vagy ott fáj, hogy "jaj, vajon mi lesz ma velem", vagy a haragomon, ellenségeimen rágódok, akkor Isten képét beárnyékolják lelkemben a bajaim, hibáim, gyengeségeim. Akkor az egész napom eltelhet úgy, hogy nem veszem észre a velem levő Istent. De ha vele ébredek, ha már első gondolatom a hálaadás, akkor a gondjaim és bajaim olvadnak fel a tőle áradó áldásban és szeretetben. Ha csak néhány pillanatra bár, de minden mást félretéve álljunk oda Mennyei Atyánk elé, gyönyörködve gondviselő szeretetében. Ámen.