"Most azért, Istenünk hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet." (1Krón. 29,13)

Ha a mai napon váratlanul és véletlenszerűen megkérdeznénk embereket arról, hogy milyen feladatokat tűztek mára önmaguk elé, valószínű, hogy felsorolásaikból kimaradna az Istennek való hála adás és az Isten dicsőítésének említése. Mint ahogy rend szerint az életünknek ez a fontos aspektusa ki is szokott maradni. Ha nincs gyógyulás, vagy nincs valami rendkívüli siker... vagy éppen nincs valami ünnep avagy személyes évforduló, akkor elmarad a hála és az Isten dicsőítése. Mintha az derülne ki ez által rólunk, hogy különösebb ok nélkül nem is vagyunk hálásak Istennek, mert ok vagy indok nélkül nem is teszünk semmit. Hol van tehát az ember lelkének egyik szépsége: az önzetlenség?

Nos... ha még megtaláljuk önmagunkban... a szívünk rejtekében, akkor a mai napon is őszintén imádkozhatunk minden különösebb ok nélkül is így: Most azért, Istenünk hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet! Ámen.

"Jézus Krisztus mondja: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat." (Mt. 5, 17)

 - Hagyd már a Hegyi beszédet!...nekem ne prédikálj!

Ezzel a mondattal hárította a minap egyik fiatal barátom jó szándékú figyelmeztetésemet. Pedig lám-lám a Hegyi beszéd Krisztusa lassan egybeforr az életünk valamennyi vonatkozásával és egyértelművé válik az, hogy Általa minden értelmet nyer. 

Egyébként Isten törvénye ellen lehet harcolni, lehet vele állandóan ellenszegülni, lehet róla "szándékosan"  tudomást nem venni, de attól még Istenünk azokon keresztül alapozta meg a szeretet világának földi kereteit. Balgaság azt hinni, vagy pedig azt képzelni, hogy Jézus Krisztus Isten Fiaként e helyett a mennyei terv helyett másat, újabbat... netalán modernebbet hozott és azt kívánná életbe léptetni. 

A szeretet "dekalógusa" az Újszövetségben is tökéletes testamentum! Jézus Krisztus pedig a mindenkori szeretet-törvény betöltésének is példa értékű úttörője. Van tehát Kit követnünk a mai napon is ! Ámen.

"Közel van az Úr a megtört szívűekhez." (Zsolt. 34, 19a)

Napok óta cudar sötét felhők gomolyognak felettünk és persze nem egyszer, csak úgy spontán elered az eső. A felhők alacsonyan terpeszkednek felettünk, sőt némelyiknek "lába" távolabbról nézve leér a földre. Pedig tiszta időben az égre tekintve a felettünk húzódó nagy, kék, végtelen óceán elképzelhetetlenül nagy távolságokat rejt. De nekünk tudnunk kell azt, hogy mindezek csupán fizikai távolságok avagy közelségek, amelyek már emberi léptékkel (számításokkal) mérhetőek. De az a közelség, amelyről a Zsoltáros ír számunkra a mai reggelen, egy teljesen más terminológia. Mert ez a közelség lélekkel mérhető, megtört szívvel érzékelhető és a hitben fejezhető ki. Ezt a közelséget jó megtapasztalni, mert felemelő és vigasztaló. Talán egy lelki karnyújtásnál is közelebb van hozzánk, olyan akár egy szeretetteljes ölelés. "Mikor elhagytak, mikor lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." (Ady: Az Úr érkezése). Az Ő vigaszt nyújtó, ölelő közelségéről biztosít ma is az Úr bennünket. Ámen.

"A tévedéseket ki veheti észre? Titkos bűnök miatt ne büntess meg!" (Zsolt. 19,13)

Górcső alatt az életünk. Rejtegetni való pedig nyilván mindenki életében lenne. Ezek azok a fejezetek, amelyekre kevésbé vagyunk büszkék, bár tagadhatatlanul hozzánk tartoznak. Minél inkább mélyebbre szeretné az ember ezeket ásni lelke szemétdombjának hátsó fertályában, annál inkább előbb utóbb kikandikál onnan és messziről hirdeti rólunk: íme életünk egyik nagy tévedése!  Persze ezt a rejtegetést Mennyei jó Atyánk ugyanúgy tudja, mint mi magunk. Mert előle elrejtenünk semmit nem lehet. Ő pedig ezt már nem csak titkos tévedésünkként értelmezi, hanem nevén nevezi: bűn! Az ami beférkőzik a Vele való kapcsolatunkba, hogy teljesen tönkre tegye azt.

A Zsoltár írója őszintén, mélységeket megjárva, egyszerűen fogalmaz imájában. Kérése pedig mégis az Istenéhez ragaszkodó ember egyetemes kérése: ...ne büntess meg! Megragadhat mindnyájunkat ez a találó egyszerűség és lelkünk mélyén bennünk is megfogalmazódik sokszor ez az ima:...ne büntess meg! A Kegyelem Isten pedig ezt az őszinte sóhajt biztos meghallja! Ámen.

"Figyeljetek rám, ti népek, hallgassatok rám, nemzetek! Mert tanítás származik tőlem, és törvényemet a népek világosságává teszem hamarosan." (Ézs. 51,4).

Ez a nemzetközi figyelemfelkeltő akció ma már aligha nevezhető modernnek a mi jó Istenünk részéről, de annál inkább félreismerhetetlen és szerethető az Ő módszere. Biztos, hogy ez az egyedülálló módszer nem vész el a reklámok világában és nem is sújtható a majdani, vitatott reklámadóval sem...

Némileg a hajdani református felekezeti népiskolák egyetlen kántor-tanítójának tiszteletet és fegyelmet követelő komolysága villan meg előttünk a fenti sorokat olvasva, amelyet nagyszüleinktől hallottunk, mint régi anekdótákat. Mégis, ami mindent felülír a mai Igében bennünk, nem más, mint Istenünk komoly ígérete: törvényét a népek számára hamarosan világossá teszi! Istenünk törvényének summája pedig a szeretet. Azt hiszem, hogy a mai modern korban egyre inkább megfogalmazódott a népek, nemzetek együttélésének kritériumaként és lényegeként mindez!

Isten beváltotta ígéretét: ...világossá tette! Most már csupán rajtunk a sor, hogy törvényét betartsuk! Ámen.

"Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el." (Ézs. 40, 30-31)

A mai vasárnapunk a Szentháromság egy, örök, igaz Istenünk ünnepe. Az Ő egysége és teljessége indít most arra bennünket, hogy emberi mivoltunk egyik kényes kérdését egy gondolat erejéig érintsük. Ám ne csak a tudomány és a köznapi klisék szemüvegével nézzünk, hanem éppen Isten Igéjének prizmáján keresztül tekintsünk az emberi kapacitásra illetve teljesítő-képességünkre. Erre vonatkozóan az elfogadott elv az, hogy a fiatal és egészséges test ill. lélek képes a legoptimálisabban teljesíteni. A gyermek még nem, az idősebb pedig már nem. Ami pedig ezt nem támasztja alá az pedig deviancia vagy csoda... Ez lenne a tudományos és hétköznapokban is elfogadott elv.

Azonban Istenünk Igéje szembe megy ezzel a sarkítással, mert arról beszél, hogy az emberi szívekben hordozott Isteni erő, azaz a Benne való hit és tökéletes bizalom a megfáradás, az ellankadás pillanatában is megújít és fáradhatatlanná tesz. Nos erre a teljesítőképességünkre viszont egész életünkön át tudunk támaszkodni. Ámen.

"...betölté Siont ítélettel és igazsággal. És békés lesz a te időd, gazdag boldogságban, bölcsességben és tudományban." (Ézs. 33, 5b-6a)

A májusi eső aranyat ér - tartja eleinktől örökölt mondásunk. És valóban így van, hisz a fű élénk zöld lett, a gyümölcsök szemlátomást nőnek, a növények a kertben pedig úgy törnek az ég felé, mintha egy láthatatlan kéz húzná őket. Mi azonban, nem szeretjük az esős időt. Én legalábbis nem.

Azt sem szeretjük, amikor Isten ítélettel és igazsággal tölti be életünket. Amikor megítéli még a szív indulatait is. Amikor helyünkre tesz, és ez a hely sokszor nem a "felső polcot" jelenti. Ennek ellenére Istennek e tette, a mindent jelenti számunkra. Nem kellemes, de számunkra a leghasznosabb, mert olyan gyümölcsöt hoz, aminél édesebb nincs a világmindenségben. Nyugodt életet, gazdagságot ad. Igaz nem aranyban mérhetőt, de az aranynál nehezebben fellelhetőt. Lesz bőven boldogságunk, bölcsességünk és tudományunk. Talán ezekből most kevesebb van, mint pénzből otthonainkban. Kérjük hát az Urat, hogy töltse be a mi életünket is ítélettel és igazsággal. Ámen.

"Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, a te kegyelmedért és hűségedért!" (Zsolt. 115,1)

Milyen idegenül csengenek ennek az imádságnak szavai korunkban. Az ember manapság inkább ahhoz van szokva, hogy kéréseit így kezdje: nekem, nekünk adj. Akinek céljai vannak, akik meglátták feladataikat és nem hanyagolták el kötelességeiket, azok ezen a héten is sokat munkálkodtak. Rengeteg elvégzett feladat, megvalósított terv van a hátunk mögött, s megannyi előttünk. Így hétvégén legtöbbször megállapíthatja a dolgozó ember: sok mindent elértem. Megérdemlem a pihenést, a köszönetet, a dicséretet, sőt a dicsőséget.

A dicsőség fényességet jelent. Sokszor fényezzük magunkat. A zsoltáros azonban arról beszél, hogy nem a mi érdemünk mindaz, amit elértünk, ezért nem a mienk kell legyen a dicsőség, bármilyen kívánatos is legyen. Ne mi legyünk a "világítótorony fénye" mások számára, hanem az Úr. Hozzá kell igazítsák az emberek életüket, ő kell irányt mutasson. A lemondás erejére van szükségünk. Kérjük ehhez mi is a segítséget, hogy Istenre mutató életünk legyen. Ámen.

"Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak." (Lk. 21,33)

Egy megmagyarázhatatlanul boldog pillanat, amelyet társaddal élsz át, egy csodálatos délután a családdal, amikor gyermekeid mosolya, érintései kibeszélhetetlen élményt nyújtanak, szüleid óvó tekintete, ami mindig biztonságot sugall, testvéred, igaz barátaid szavai, amelyek megsimogatják sokszor fáradt lelkedet...  Mindezek külön-külön és együttesen végtelenül fontosak az életünkben. Ezek nélkül majdnem lehetetlen lenne átvészelni az életet. Majdnem. Hisz ezeken felül, de sokszor ezekben, vagy ezeken keresztül Isten beszéde az, ami leginkább segít megmaradni, kitartani, átélni a földi létet.

Nézz körül, mondja Jézus. Amit szemeddel látsz az mulandó. Elszomorodom. De folytatja. Beszédem múlhatatlan.  Milyen jó, hogy most szépen sorjában a Lélek eszembe juttatja Jézus szavait. Megértem, hogy a hely változni fog, de akik igazán fontosak itt, azokkal majd az újban együtt lehetek. Viszem az üzenetet, melyet Jézus rám bízott. Vidd te is, ma is. Ámen.

"Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad." (Jn. 6,68)

Komoly veszélybe sodorjuk magunkat, amikor nem akarunk tudomást venni arról, hogy a mennyiség megszállottjai vagyunk. Mindenből sokat szeretnénk. Jogos és természetes elvárásnak gondoljuk, hogy legyen miből választani. Ha vásárolunk, ha autónk biztosítását kell megkötni, ha orvosra van szükségünk... Az sem jelent gondot, hogy ha tudjuk, hogy a mennyiség a minőség kárára van, és lehet rosszul dönteni.

Jézus, Simon válasza előtt arról beszél tanítványainak, hogy ő az élet kenyere, az egyedüli út és lehetőség a megtartatáshoz. Hozzáteszi, hogy tudja ki az, aki ezt hiszi és ki az aki nem. Erre sokan a tanítványai közül visszavonultak és nem jártak többé vele.  Bár Isten akarata az, hogy minden ember megtérjen és elinduljanak az örök élet útján, de a mennyiség nem mehet a minőség rovására. Jézus tudja, hogy "egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja". Sok lehetőség kínálkozik manapság is a megmaradás, a jövendő biztonságát tekintve. Köztük, változatlanul ott az Isten kínálta lehetőség. "Mond, te kit választanál?" Mi ne vonuljunk vissza, hanem kérjük Isten adjon hitet, hogy úgy feleljünk, mint Péter. Ámen.

"Isten megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket." (2Kor. 1,4)

Valakinek vagy valaminek a hiánya olyan mélyen tud érinteni minket, hogy emiatt az életünk, a munkánk és Isten-szolgálatunk is felszínessé válik. Istennek és azoknak, akikért mi vagyunk a felelősek, akiket ránk bízott az Úr, azonban teljes értékű emberre van szükségük. Ha lehorgasztott fejjel és könnyektől ködös tekintettel járunk, miként láthatjuk a tőlünk segítséget, törődést, támogatást váró tekinteteket? Ha vigasztalanul élünk, mi sem tudunk vigasztalni.

Isten ezért kész kezébe venni a mi lelkünket, hogy megtisztogassa, kifényesítse, hadd ragyogjon az életünk mások előtt, az Úr dicsőségére. Nincs olyan nyomorúságos helyzet, amelyből Ő ne tudna kihozni. Ezt azonban nekünk akarni kell. Ez pedig nem egy lehetőség, hanem kötelesség számunkra. Keressük nála a vigasztalást, mert mennünk kell ma is másokat vigasztalni, azzal a vigasztalással, ami minket megvigasztalt. Ámen.

"Jézus így szólt Péterhez: De én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited." (Lk. 22,32)

Jézus ismeri Péter múltját, mégis ilyen bátorító módon szól hozzá. Ismeri a mi múltunkat is, mégis az ő drága szavának ajándékát nyújtja át nekünk naponként. Szólhatna másképpen is, korholhatna, elmarasztalhatna, sőt pálcát törhetne felette és felettünk, de nem ezt teszi. Sokkal inkább biztat, hogy a menny felé sietve, hitet próbáló világunkban közbenjár értünk, hogy ki ne fogyjon lámpásainkból az olaj.

Nem csak múltját, hanem jövendőjét is ismeri az Úr Péternek. Ő tudja igazán, hogy mire van szüksége a tanítványnak. A tagadás utáni, Jézussal való szembenézéskor ugyanis éppen a hite az, ami zokogásra indítja Pétert. Úgy hiszem, a mi esetünkben is tudja, hogy mi az, ami nélkülözhetetlen földi és mennyei távlatban. Mi mit látunk nélkülözhetetlennek? Ha belegondolunk, szégyenkeznünk kell. Mennyi elhanyagolható dolgot van merszünk néha kérni tőle. Kérjük inkább a Szentlélek ajándékát ma és naponként, hogy legyen, Aki emlékeztessen életünk során arra: Jézus már könyörgött értünk is, hogy el ne fogyatkozzék a hitünk. Ámen.

"Fölcserélték dicsőséges Istenüket növényevő bika képmásával." (Zsolt. 106,20)

Pünkösd reggelére ébredve megmosolyogtam magamban a választott népet, ahogy az igét elolvastam. Milyen együgyűek ezek az emberek. Olyanok, mint a tudatlan kisgyermek, aki ha elé tesznek egy nagy, csillogó üveggolyót és egy szerény fénnyel rendelkező drágakövet, hogy válasszon közülük, ő az értéktelen üveggolyót veszi el.

Közben Valaki eszembe juttatja azokat a választási alkalmakat, mikor én is rosszul döntöttem. Lefagyott a mosolyom. Rádöbbentem, hogy amikor a holnap, a jövő, az egészség, a boldogság és a boldogulás szorító kérdéseiben választanom kellett, bizony volt, hogy együgyűen döntöttem. Ha mégsem így történt, az nem az én érdemem, nem az én bölcsességem volt. Köszönöm Istennek, hogy így kezdhetem az ünnepet. Bűnbánattal és hálaadással. Kérni fogom, de kérjük mindnyájan, hogy a Szentlélek Isten mindig emlékeztessen arra, hogy mindig, minden helyzetben az Isten a legjobb választás számunkra. Ámen.

"Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok, és el nem érkeznek azok az évek, melyekről ezt mondod: nem szeretem őket!" (Préd. 12,1)

     Mikor késő Istenre gondolni? Sohasem! Mikor késő Istenre gondolni? Mindjárt... 

Mindkét válasz igaz, és mindkettőben benne van a másik is. Ezért járnak templomba jellemzően az idősek és ezért nem lehet elég korán elkezdeni a gyermekek vallásos nevelését. 

     Jób szavai csengnek a fülemben: "Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el?" Kortársai közt aligha nem egyedül állt ezzel a hitvallással, és vajon ma másképpen gondolkodik az ember, mint Jób idején? Vagy mindnyájan Jóbok lennénk? Ha az emberi élet megannyi szépsége nem visz közel Istenhez, majd az idős kor próbái fognak vinni? Vagy be kell érjünk, bölccsé kell lennünk, hogy Istenre gondoljunk? Meglehet, de legalább fogadjuk meg egy bölcs ember tanácsát ma reggel... Ámen.

"A vámszedő pedig távol állva még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek." (Lk. 18,13)

     Honnan van vajon ez az önkéntelen mozdulat, ahogy a mellét veri az ember, amikor önmagát vádolja? Láttam már síró, zokogó, görcsösen összegörnyedő, önmagát marcangoló férfit és nőt egyaránt. Rettenetes fájdalom nyomta mindannyiuk vállát.

     Korunk vámszedőit is láttam már mellüket verni: választásokkor, interjúkban, íróasztaluk mögött: másfajta pózban, az önmutogatás és kivagyiság jeleként. Elképzelni sem tudom őket szerényen meghúzódva, fejüket lehajtva, csendben imádkozva. Persze könnyen lehet, hogy ők sem engem... Mert a magam rendjén semmivel sem vagyok különb náluk, legfeljebb más, mint ők. Az a régi vámszedő megszégyenít: Isten lelke bárkiben otthonra lelhet. Nehogy mi legyünk a farizeusok ebben a történetben. Ámen.

"Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által." (Kol. 1,19-20)

     Próbálom feldolgozni, valahová beilleszteni, hogy Istennek tetszett Krisztus vére által megbékéltetni magával mindent. Akár hogy keresek, nem találok párhuzamot, képet a földi világban ehhez, ha csak kis gyermekek ártatlan, tiszta játékát nem képzelem.

     Isten teljes önfeláldozással teljes megbocsátást, teljes békét készített Jézusban az ember számára. Lehet erre békétlenséggel, daccal, bűnnel válaszolni? Igen, sajnos lehet, és meg is tesszük nap, mint nap. És éppen az a felfoghatatlan, hogy Isten erre is békéltetéssel válaszol. Milyen jó lenne, ha tetszene nekünk is, hogy bennünk lakjon mindenkor. Ámen.

"Mit fizessek az Úrnak a sok jóért, amit velem tett?" (Zsolt. 116,12)

     Nem egyszer kerültem már bajba, amikor ajándékot kellett adjak valakinek. Vagy azért, mert csak a jól bevált dolgokhoz nyúlhattam (virág, bor), vagy azért, mert úgy éreztem, semmi sem képes kifejezni az üzenetet, amit az ajándéknak hordoznia kell.

     Istennel szemben naponként kerülhetünk a kérdés elé: mit fizessek? És persze vannak különleges alkalmak is, amikor az ajándéknak is különlegesnek kellene lenni... Az ószövetségi ember "lerendezhette" dolgát a törvény szerint, de épp ezáltal lett személytelenné és ezzel lélektelenné az egész rítus. És itt van a válasz: az ajándéknak személyesnek kell lenni. Nyilván érezzük, hogy nem a földiekben kifejezhető értéke lesz a meghatározója ajándékunknak. Egy "köszönöm" és az "itt hozzuk néked mindenünk" ugyan olyan értékes lehet. Ha a kérdés minden nap megfogalmazódik bennünk, már jó úton járunk. Ámen.

"Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." (1Jn. 1,9)

     Minden nap hallhatjuk a hírekben a valutaárfolyamok ingadozását, a kőolaj árának változását, az arany pillanatnyi értékét. Sokan élnek abból, hogy adnak-vesznek, és persze sokan rajta is vesztenek. Tudomásom szerint sehol nem jegyzik az ígéret értékét. Leginkább amiatt, mert alig van mérhető értéke, mindenkinek tele van otthon vele a padlása...

     Istennel való kapcsolatunkat leginkább a bizalmatlanság rontja meg. Mert mi van, ha mégsem az történik, amit ő megígért? Mi van, ha nem bocsát meg? Ha nem tisztít meg? Bűnvallásunk elodázásának legfőbb oka a félelem, hogy megbocsátás helyett büntetés zúdul a nyakunkba. Mintha Isten akkor döbbenne rá bűneinkre, mikor mi bevalljuk azokat. Vagy egyszerűen csak jó nekünk gonosznak lenni? És jó ez a szeretteinknek, testvéreinknek is? Mérjük fel ésszel és lélekkel, mi mennyit ér nekünk: Isten várja, hogy kacatjainkkal elé álljunk. Ámen.

"Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni." (1Kor. 10,13b)

     Keresztyén életünk egyik nagy kérdése, hogy Isten miért visz minket kísértésbe? Vannak, akik a kísértést a Sátán számlájára írják, mintha Isten szemet hunyna adott pillanatban afölött, ami történik velünk. Jób története világosan mutatja, hogy Isten rendelkezik a kísértések, próbák felett is. A "Mi Atyánk" még világosabbá teszi: "ne vígy minket a kísértésbe".

     Személyes meggyőződésem, hogy a kísértés elengedhetetlen része a tanítványságnak. A mi Urunk pontosan ismeri képességeinket, korlátainkat, mi azonban ki kell tapasztaljuk azokat. Hozzáteszem, a lustaságunkat is ismeri, és a kísértések kiváló eszközök az éberségünk fenntartására. Nem kísért erőnkön felül az Úr, a szabadulás útja is készen áll: álljunk elébe hát a kísértéseknek. Nem szégyen, nem büntetés a kísértés, hanem mint sportolónál a napi edzés, hozzájárul, hogy mind közelebb kerüljünk a célhoz: Isten országához.Ámen.

"Keresztre feszítették Jézust és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig így könyörgött: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." (Lk. 23,33-34a)

     Ma még egyszer a Húsvétra tekint vissza az ige, hiszen a mai napot Húsvét utáni 6. vasárnapként tartjuk számon. "Exaudi", azaz "Halld meg..." a megnevezése, így figyelmünket az imádságra irányítja. A feltámadás reményében élő keresztyén ember könyörög ma Istenhez.

     Jézus Krisztus imádságaként a "Mi Atyánk" épült be a tudatunkba. Abban megtanít minket, mit kérjünk Istentől. A kereszten mondott imádságával megtanít, milyen lélekkel imádkozzunk. A megtagadott, megvert, megcsúfolt, halálra szánt Isten a bűnben vergődő embert látja a kereszten függve is. Azt kéri rájuk, amire a legnagyobb szükségük van: bocsánatot. Hát hiszen mi is azzal szoktunk oda állni Isten elé, amire a legnagyobb szükségünk van... Vagy talán mégsem mindig... Krisztus szavai most is megszégyenítenek és kéréseink átgondolására késztetnek. Egy kérés ma mégis biztosan megmarad: áldást kérünk konfirmáló ifjainkra. Ámen.

"A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon." (Kol. 3,16a)

A testi eledel táplál bennünket, az ige megtisztít bennünket, és az örökéletre táplál. Valóságos erő a hívő embernek.  Nem felejtjük el, hogy levegőt vegyünk, és azt sem hogy eledelt vegyünk magunkhoz. Gyakran elfelejtjük viszont azt, amit Jézus mond: nem csupán kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik. Megérezték ezt azok is, akik hallgatták, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van. A tanítványok is megtapasztalták ezt, amikor így feleltek Jézus kérdésére: Uram, kihez mehetnénk, örökéletnek beszéde van tenálad. És mi elhittük, és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.

Hálát adunk, hogy ez a lelki eledel naponta adatik nekünk, és hálát adunk, mert megtartott bennünket. Sokszor hasonlítanak heteink a sivataghoz, ahol elsorvad, elcsügged lelkünk. Ilyenkor közelről megpillantjuk az oázist: igen, holnap vasárnap van, elmegyünk, és merítünk az örök élet vizéből! Ámen. 

"Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható." (Zsid. 11,3)

Az a gyönyörűséges ebben az igében, hogy a quantum fizika sehol sem volt még két ezer évvel ezelőtt, és a szentíró tudja a választ arra a kérdésre, hogy miképpen keletkezett a látható világ. Nem kell folyton találgatni. A napokban beszéltünk a gondolat hatalmas erejéről, a gondolat látható valósággá válik, ezért fontos a gondolatok tisztasága és szentsége. A régiek mondták: ami belül, az kívűl. Győződj meg arról, hogy tiszta gondolataid vannak. Fizikusok már rég bebizonyították, hogy teljesen mindegy az emberi agy szempontjából, hogy egy vázában elhelyezett virágcsokrot látsz, vagy pedig valaki elmondja neked, hogy gondolj egy vázára, amelyben egy csokor virág van. Mindkét esetben ugyanazok az erőközpontok aktivizálódnak az agyban. Láthatatlan, és láthatóvá válik. Van egy szép szavunk erre: megvalósul.

A hit csodákra képes. Nagy csoda az is, hogyha egyre többen eljutnak a felismerésre, hogy a számunkra még szinte ismeretlen láthatatlanból Isten szavára világok keletkeznek. Pihenjenek meg gondolataink ezen a csodán ma is: hatalmas Istenünk van! Ámen.

"Jézus Krisztus mondja: "Ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket." (Jn. 12,32)

Ma Mennybemenetel ünnepe van. Fontos állomás ez húsvét és pünkösd között. Húsvét után 40 napon át Jézus megjelent a tanítványoknak dicsőséges testben, aztán felemeltetett az égbe. A Szentírás és a hitvallásaink rámutatnak ennek az eseménynek jelentőségére. A testileg eddig jelenlévő Krisztus innentől "másképpen" van velünk minden nap a világ végezetéig. Egyik búcsúbeszédében Jézus arról beszél, hogy jobb nekünk ha Ő elmegy, mert akkor elküldi a Pártfogót (Szentlelket) hozzánk. A hitvallásunk megállapítja, hogy Ő Istennek jobbján ül, ami azt jelenti, hogy azért ment fel a mennybe, hogy ezzel megbizonyítsa, hogy ő az Anyaszentegyház feje, aki által igazgat az Atya mindeneket (H.Káté 50.).

Mindenki a bűn vonzásában él a bűneset óta. Erős a vonzása a pénznek, a hatalomnak, a szenvedélyeknek és sokszor nem tudunk kiszabadulni ezekből. Minek a vonzáskörében élsz? Emberileg lehetetlen kiszabadulni ezekből, hogyha nincs valaki, aki erősebb ezeknél. Jézusnak adatott minden hatalom. Ha ráfigyelsz, akkor nálad is igazzá válik, amit Jézus mondott: ...ha felemeltetem, magamhoz vonzok mindeneket. Áldott dolog lenne Jézus vonzáskörében élni. Ma és mindig próbálj erre gondolni, és áldásban lesz részed. Ámen.

"Éppen ezért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata." (Ef. 5,17)

Vajon micsoda a gondolat? Egyebek mellett teremtő erő és nagyszerű képesség. Teremtettségünk természetes velejárója. Istennek világot teremtő gondolata látszik a megvalósult teremtett világban. Ezek lennének többek között istenképüségünk  ismertetőjegyei: gondolkodó, érző és érvelő teremtmények vagyunk. A bűneset itt is rombolt. Istennek gondolatai "magasabbak" a mi gondolatainknál (Ézs. 55,9), mégis  a kegyelem lehetővé teszi, hogy értsük az Isten akaratát. A zsoltáríró elcsodálkozik: Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram (Zsolt. 139,4). Mindez azért van, hogy lássuk meg azt, hogy Isten a gondolataink fölött is őrködik. Tudja Isten, hogy mennyire fontos a tiszta és szép gondolat. Mert ezek gyógyítják a beteg világot.

Az igét megelőző vers "gonosz időkről" beszél, amikor arra van szükség, hogy az Istent keresők kutassák és értsék meg az Isten akaratát. A meggondolatlanság nem csupán saját ellenségünk, de közvetve a világot is veszélybe sodorja. Azért törekedjünk ma arra, hogy gondolataink találkozzanak a teremtő Isten gondolataival: hogy áldásban legyen részünk. Ámen.

"Jézus Krisztus mondja: Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát." (Mt 7,21)

Valamikor diákkoromban olvastam egy olyan mondatot, amit ma is kívülről tudok, amely így szólt: ...Ne tégy bizonyságot a hitedről, ha nem kérdeznek, de élj úgy, hogy kérdezzenek. Ez a megállapítás is, hasonlóan az igéhez, látszólag ellentmondást hordoz magában. Egyfelől bátorítjuk egymást Isten megváltó kegyelmére hivatkozva, hogy legyen erős az üdv bizonyosságunk, hogy ebben ne ingasson meg semmi és senki. Másfelől viszont az engedelmesség kérdését veti föl, amellyel oly gyakran hadilábon állunk.

Létezik ugyanis komoly bizonyságtétel némelyek életében, ahol az élet lelki gyümölcsöket terem, és ahol szóban és cselekedetben meglátszik az engedelmesség. Van viszont egy divatos, folyamatos hivatkozgatás az Úrra, hogy mi mindent megteszünk érte, hogy mi mindent elhagytunk érte. Ezt nevezem én is "az Úrról való fecsegésnek." Sokszor ennek csak az a haszna, hogy önmagunkat fényesítsük embertársaink körében. A csendesen szolgáló mindennapi életünk legyen bizonyság a világ előtt, hogy mi valóban Úrnak és Krisztusnak valljuk a Megváltót. Akik valóban Krisztusba oltatnak, teremni fogják a háládatosság gyümölcseit, és bemennek a mennyek országába. Ámen. 

"Vesztegetésre szánt ajándékot ne fogadj el, mert az ilyen ajándék vakká teszi a világosan látókat, és az igaz beszédet is elcsavarja." (2Móz. 23,8)

A legtöbb vétek és bűn, amit a modern kor szüleményének tartanak, valójában nem az. Olyan régi, mint az ember. "Az ember szíve gonosz az ő ifjúságától fogva"...(1Móz 8,21) Így van ez a megvesztegetéssel, a kenőpénzzel, a korrupcióval is. Ráadásul ezeket a polgári törvény is bűnteti. A parancsolat fontosságát már több ezer éve hangsúlyozták, és érezték, hogy ezek a bűnök megfertőzik a társadalmat. Látnunk kell azt, hogy a Sínai szövetségkötésnél az Isten jelenléte, az Isten-élmény biztosította a törvény tekintélyét. Miért kell megtartani? "Mert én vagyok az Úr!"

A törvénytelenség, vagy öntörvényűség Isten elleni lázadás, az Ő jelenlétének semmibe vétele. Sokszor állítjuk önmagunkról, hogy mi nem vagyunk megvesztegethetőek. Gondolkozzunk el azon, amit egy egyszerű ember mondott, hogy mindenki megvesztegethető, csak más a megvesztegethetőség határa. Igaz ez? Tény az, hogy manapság is sok az elcsavart beszéd, hiányzik az igaz beszéd, és vak vezeti a világtalant. Ez pedig annak a jele, hogy van amiből megtisztulni nekünk is, a társadalomnak is. Ámen.

"Áldott legyen az Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem." (Zsolt. 66,20)

Különösen cseng füleinkbe ez az ige Anyák napja reggelén. Ma rogate vasárnapja van, amikor a szükséges, a helyes imádkozásra, a szüntelen imádkozásra buzdít az ige. Az imádság az ember természetes felelete, hálaadása Isten szabadítására, hűségére. Valahogy úgy érzem, hogy a szülői tiszteletbe bele van építve az Isten-dicséret. Szüleink jellemében felfedezünk valami rajtuk túlmutató vonást, amely a Teremtőre utal, és ezért tiszteljük őket. Ezzel kétszeres istendicséretet gyakorolunk, és egyúttal isteni parancsot töltünk be. Ahogyan Isten kérést meghallgató Isten, úgy a drága édesanyák kérést meghallgató, bennünket el nem utasító teremtmények, akik a szeretetet soha nem vonják meg gyerekeiktől, hogyha ismerik az Isten akaratát. Méltó azért, hogy ma hálát adjunk az édesanyákért.

Dsida soraival adjunk hálát értük:

...Köszönöm Istenem az édesanyámat! Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat. Körülvesz virrasztó áldó szeretettel, értem éjjel-nappal dolgozni nem restell. Áldott teste, lelke csak érettem fárad, köszönöm Istenem az édesanyámat! Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban, itt e földön senki sem szerethet jobban! Köszönöm a szemét, melyből jóság árad, Istenem köszönöm az édesanyámat! ...köszönöm! Ámen.

"Aki a fület alkotta, az ne hallana? Aki a szemet formálta, az ne látna?" (Zsolt. 94,9)

     Lelkünk fájdalmában eltorzult tudatunk vádaskodik ilyen felelőtlenül: ...de hát Isten nem látja?...nem hallja?...nem ismeri helyzetünket, panaszunkat?...,mert hiszen az lehetetlen... Nyilván azzal már nem is számolunk, hogy mennyei Atyánk az időnek is Ura és számára a mi azonnali panaszainkra és kéréseinkre a válasz, illetve annak megoldása nem elsietendő. 

          Mélyebb és behatóbb ismerete szükséges ezért sokszor Istenünk bölcs és igaz természetének, mert lát Ő és hall Ő bizony nagyon jól, sőt még azt is látja, amit mi elrejtenénk és azt is hallja, amit mi titokban suttogunk. Talán ez utóbbinak tudata késztessen mindenkor arra a türelemre, amely hitünkből fakadó keresztyén erény tud lenni magatartásunkban. Ámen.

"Uram, örökké tart szereteted, ne hagyd el kezed alkotásait!" (Zsolt. 138,8b)

     Lehetne ez a mai Ige a teremtmény, azaz a teremtett ember himnusza, mert  magasztos és felemelő így a maga teljességében, és ugyanakkor egy szép imádság. Olyan, amely közelebb visz mindnyájunkat a szerető Istenhez és benne szemlélhetjük jövőnket, biztonságunkat.

    Nem tudom, mert nem tudhatom hogy reggel ébredés után van-e időnk avagy kedvünk Istennel tölteni pár pillanatot, de azt igen, hogy ha van, akkor azt a fenti imádság sora mentén tudom elképzelni, mert ez lélekben hozzá emel. Nem szégyen az és főleg nem "ciki", ha a felnőtt ember gyermekként hajol Istenének keblére, hiszen az Ő kegyelmének köszönhetően élünk és vagyunk. 
     Lám...a mai nappal is lehet kezdeni az Istenhez való odahajlást! Ámen.

"Mert amint bőséggel részünk van a Krisztus szenvedéseiben, Krisztus által olyan bőséges a mi vigasztalásunk is." (2Kor. 1,5)

      Kissé sajátságos módon a temetési istentiszteleti szolgálatban kapott helyet ez az Ige. Nem véletlenül hiszen Krisztusban való vigasztalásunk található benne. De amiért mégis jó külön odafigyelni ma is üzenetére az nem más, mint a belőle kiolvasható Isteni mérték. 

      Miközben arra gondolunk hogy sokszor az élet maga szenvedés és csupán kevés örömben van részünk, addig szerető Istenünk együtt érzően tekint ránk és közli velünk vigasztalásunk mértékét is.

Mert a vigasztalásra állandóan szükségünk van...de ne feledjük, Krisztusunkra viszont úgyszintén, ám mindennél jobban! Ámen.

"Tartsátok meg parancsolataimat és éljetek azok szerint. Én vagyok az Úr." (3Móz. 22,31)

       Egy számomra kedves magyar népmesében  a nemes szívű szegény legény az erdőben találkozik egy öreg asszonnyal, aki egy jó tanáccsal látja el. Ez a jó tanács meghatározta a szegény legény sorsát és jövőjét, hiszen számára sikert és a boldogságot eredményez. Mielőtt azonban a mai Igét csupán egy mennyei jó tanácsként rangsorolnánk, érdemes elgondolkoznunk azon, hogy miért a kijelentés: "Én vagyok az Úr."

       Isten népének mindenkor tudomásul kell vennie, hogy teremtő, gondviselő és üdvözítő Istene van. Teljesen Rá bízhatja magát. Olyan szövetség ez, amely az Isten szeretetétől válik a megnyílt lehetőségek és a szabad élet földi színterévé. Gond viszont akkor van, ha Isten gyermekei az Ő szeretetét nyűgnek vagy megkötöttségnek érzik. Tartsuk tehát meg azt, amit az Úr nekünk ajándékozott, hiszen Benne a mi jövőnk ígérete. Ámen.