vasárnap, május 24

„Hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel… ” (⁠ApCsel 2,2.4)
Jézus földi pályafutásából a békességet és nyugalmat sugárzó történetek esetében is kirajzolódik egy különös erőfölény, amely az Urat jellemezte. A tanítványok is akkor nőttek fel az apostoli hivatáshoz, amikor „megteltek Szentlélekkel” és erőt "vettek" korábbi gyengeségeiken. Krisztus hatása és lelkülete korábban is érvényesült. A kereszthalált követően, a mennybemenetel után sem tűnt el nyomtalanul. Az apokrifus irodalom ezt így fogalmazta meg egykor: „Az Úr Lelke betölti a földkerekséget, halleluja, igéjével megvilágosít mindeneket, semmi sincs rejtve előtte, halleluja!” (Bölcs 1,7).
A Szentlélek mindig elérhető erőforrás. Az volt egykor és ma számunkra is az. A próféták és apostolok, egyházatyák és reformátoroknak, hitvalló őseink is esedeztek érte. Imádkozzunk érte mi is. 
"Jövel, Szentlélek Úr Isten!" Ámen.

Az Úr Szentlelke töltse be a gyülekezeteket! Áldott ünnepet kíván:

Bancea Gábor,
Simon Attila,
Szatmári Elemér
és Hegyi István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése