„Hangos szóval magasztalom az Urat, és dicsérem őt a sokaság előtt.” (Zsolt 109,30)

     Jellemzően amerikai filmekben látunk néha olyan jeleneteket, hogy a gyülekezet a templomban hangosan válaszol a lelkipásztor szavaira, vagy akár táncolni kezd az Istent dicsérő ének közben. Mi, itt a Kárpát-medencében ennél sokkal szemérmesebbek, visszafogottabbak vagyunk. Hangoskodni, énekelni, táncolni csak bizonyos körülmények között, nagyon ritkán tudunk. Ha valaki túl harsány, izgága, azt megintjük, vagy akár ki is nézzük magunk közül. Nincs ezzel semmi baj addig, amíg az örömömünket, hálánkat valahogy mégis kifejezzük, szabadjára engedjük, nem szégyelljük, és nem fojtjuk vissza. Nem kell ahhoz hangosnak, harsánynak, tolakodónak lenni, hogy Istent dicsérjük szívből, örömmel. Elég, ha a szemünk, arcunk, egész valónk sugározza úgy, hogy egy szempillantással bárki láthatja, átélheti velünk együtt. Lelkesülve, felbuzdulva magasztaljuk az Urat ma is! Ámen.