„Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az Úrhoz, és az Úr szabadítót támasztott Izráel fiainak, hogy megszabadítsa őket…” (Bír 3,9a)

A bírák korában újra és újra volt egy: ekkor. Az Úr megszabadította őket az ellenségtől, és következett hosszabb rövidebb ideig a béke és jólét kora. Majd jólétükben lassan kikopott belőlük nemcsak a rossz időknek az emléke, hanem a szabadítás valósága is, és a nép ismét azt tette, amit rossznak lát az Úr. Aztán ezért újra nehéz idők következtek, és amikor megint elég rossz volt, segítségért kiáltottak az Úrhoz. Ekkor az Úr megint megszabadította őket. Micsoda hálátlanság a nép részéről, és milyen mély szeretet és ragaszkodás az Úr oldaláról. Így ment ez több évszázadon keresztül. Az az érzésünk, hogy nem is maradt abba. Az idő eltelt, a nép változott, de az ember nem. Egy ifjúsági bibliaórán azt a kérdést tette fel egy fiatal, hogy miért nem törődnek sokan Istennel, miért nem járnak templomba sokan? Hirtelen azt a választ adtam, hogy szerintem azért, mert túl jól élünk. Érdemes elgondolkodni ezen a népnek, és azt tenni, amit jónak lát az Úr, nehogy nagyon nehéz idők következzenek. Az Úr ragaszkodása és szeretete nem változott, a döntés a mienk. Ámen.