2019. szeptember 21., szombat

"Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok." (Zsid. 12,12–13)
 A hervadó növények, a lombjukat hullató fák, a kifakult domboldalak, megszokott értelmezésünkben az ősz jelei. Az őszülő hajszálakat, a lankadt, erőtlen kezeket és roskatag, tétova térdeket, pedig a hajlott kor sajátosságainak tartjuk. Lelkünk mélyén viszont tudjuk, hogy mindez csak nagy általánosságban igaz. A természetre, és ránk emberekre is. Máskor is van hervadás, a beteg fák is hullatják leveleiket, aszályos időszakban már-már hallani lehet, ahogy zörögnek a fűszálak.
 Szeretnénk testi-lelki állapotunkat is tisztábban látni. Amikor átéljük, hogy erőnk önmagában kevés, hogy jó képességeink egyre fogyatkoznak. Ha tétovázunk, ha aggódunk, ha félünk, vagy ha vétkezünk, lesz-e, aki bátorít, felüdít, megbocsát? Valaki, aki megerősít? Ha a keskeny és nehezen járható, de egyenes ösvényen járunk megtapasztalhatjuk, hogy az Úr: "Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi" (Ézs. 40,29). Szentlelkével vezessen ma is.
 Ámen.