„A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki…” (Ézs 42,3)

     Tanultunk az ókori Spártáról, ahol az újszülötteket megvizsgálták, és a vének tanácsa döntött a sorsukról (hogy szakadékba dobták-e a mérce alattiakat, vita tárgya, de mindenképp kevés esélyük maradt felnőni). Mai napig számtalan vonatkozásban jelentjük ki, mi a hasznos és haszontalan, vagy egyenesen káros. Tesszük ezt úgy, hogy anyagi és természeti forrásaink, valamint a felhalmozott tudás révén soha nem látott jólétben élhetünk. Ézsaiás idején a megrepedt nád és a füstölgő mécses nem csak haszontalannak, de kifejezetten káros hatásúnak minősülhetett. Isten szolgája azonban nem az emberi látásmódot, értékrendet követi, hanem Istenre tekint. Isten rendjét, az ő akaratát látja ott is, ahol más haszontalanságot, rendetlenséget, kárt. Döntéseink, véleménynyilvánításaink előtt vizsgáljuk meg, vajon Isten szolgáiként, vagy csak a magunk érdekében cselekszünk-e? Ámen.