„Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.” (2Kor 4,16)

     Csüggedésünk, félelmeink egyik tápláló forrása az ismeretlen. A "külső ember", vagyis a test állapota, folyamatai nagymértékben fel vannak térképezve, ismerjük a működésüket. Annál kevésbé látunk bele a "belső ember", vagyis a lélek működésébe. Azok a folyamatok, törvényszerűségek, amelyek a testi mivoltunknál egyértelműsíthetők, a lélekre egyáltalán nem érvényesek. Az igéből úgy tűnik, hogy Pál a lélek törvényszerű megújulásáról beszél: ahogy a test romlása, elöregedése törvényszerű, úgy a lélek naponkénti megújulása is. Tudjuk azonban, hogy ez nem törvény, hanem lehetőség. Olyan lehetőség, aminek az értékét csak kevesen ismerik fel. Olyan lehetőség, amit két kézzel és minden erővel kell megragadni, a lehető legkomolyabban venni. Ámen.