“Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” (Zsolt 127,1a)

Hajlamosak vagyunk arra, hogy dicsekedjünk egyéni megvalósításainkkal. Emberek nagy százaléka ünnepelteti önmagát. A sikeres ember című lemez már egy ideje fenn van: Lám, én mit tettem! Lám, mit köszönhettek nekem... stb. Létezik hálátlan élet, ahol mindent csak önmagának tulajdonít az ember. De létezik a másik véglet, ahol rosszul értelmezik ezt az igét. A kvietizmus ebből táplálkozott. Karba tett kézzel ülünk, mert nem kell csinálni semmit. Az Úr elvégzi helyettünk. A helyes értelmezéshez több szempontot is figyelembe kell venni. A Korintusi levélben például (1Kor.3) Pál apostol beszél az emberi munkáról, de az Úr áldásáról is. Az ültetőt, az öntözőt és a növekedést is az Úr adja. Ezek szerint ha te ültetsz, öntözöl vagy építesz, akkor ezt az Úrnak köszönheted. Ő munkálja benned az akarást és munkálást. Nagyon egyszerűen fogalmaz a zsoltáros: Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Végül az egy nagyszerű dolog, hogy téged és engem Isten alkalmasakká tesz arra, hogy az építéshez, növekedéshez is alkotó módon hozzájáruljunk. Mert meghagyta nekünk a teremtés, az alkotás képességét és örömét. Mi tesszük Isten által, és Isten teszi általunk. Egyidőben. Az áldás nála van. Ez a csoda. Ámen.