„Magasztal, Uram, minden teremtményed, és híveid áldanak téged.” (Zsolt 145,10)

Ugyan Istent tartjuk minden és mindenki Teremtőjének, de nyilvánvaló, hogy sem Dávid korában, sem most nem magasztalja az Urat minden teremtménye. Akik azonban az Úr Isten teremtményének tudják és vallják magukat, akik hisznek benne, azok ma is magasztalják és áldják az Urat. Közöttük és velük együtt te és én. Gondoljunk csak arra, hogy néhány éve reggelente és napközben az Isten szavát olvasva, ezzel is magasztaljuk és áldjuk a mi Istenünket. Amikor szavára rákeresünk, amikor figyelünk arra, amit naponta üzen, az is magasztalás. Az, ahogyan élünk, gondolkodunk, beszélünk, cselekszünk az Ige útmutatása szerint, az is magasztalás. Azért, mert Istenre mutatunk, a világ Urára és Megtartójára. Mi ugyan nem látjuk, de a mi Urunk látja és hallja, hogy ma is milliók magasztalják és áldják Őt. Jó és erőt adó ennek az Urat magasztaló és áldó közösség részesének lenni. Ámen.