„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene.” (2Kor 1,3)

Minden reggel van miért áldani Istent. Ma úgy állítja elénk az ige Istenünket, mint aki az irgalomnak Atyja és minden vigasztalás Istene. Az ember hajlamos azt mondani egy-egy nehéz élethelyzet után: ezt megúsztam, most szerencsém volt, ez nem derült ki,  ennek nem lett következménye, ebbe se haltam bele... Pedig minden ilyen helyzet Isten irgalmának jele. Az ember el tud jutni arra a mélypontra, amelyben azt mondja: ebből a szomorúságból nincs kiút,  az én bánatomra nincs vigasztalás... Aztán mégis jön a vigasztalás az Ige és Szentlélek által, az Úr küldöttei, emberek által. Ezt ismerte fel Pál apostol, de ezt élhettük meg mi is az életünk során. Bár igaz, hogy Isten az irgalom és a vigasztalás kiapadhatatlan forrása, de tőlünk is azt várja, hogy irgalmasok legyünk és vigasztalást nyújtsunk. Áldjuk ma is a mi Istenünket irgalmáért és vigasztalásáért, de ne elégedjünk meg ennyivel, hanem amit Ő cselekedett velünk, azt tegyük mi is másokkal. Cselekedeteinkkel is dicsőítsük az Urat! Ámen.