„Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát.” (Zsolt 116,1)

Az ember önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megélje, átélje az életet. Az élettapasztalatok erre az eredményre vezetnek. Ezért mindenki keres valakit vagy valamit, ahonnan segítséget kér és vár. A zsoltáros az Úrban találta meg azt, akire szüksége van. Egy életvitel és ezáltal egy élettapasztalat van e rövid kijelentés mögött, hiszen az imádságban arról beszél, hogy jól bánt vele az Úr. (7. vers) Ezért azon gondolkodik, hogy mivel hálálja meg a sok jót, amit vele tett. (12. vers) Sokan tudunk csatlakozni ehhez az emberhez. Érdemes így a nyugalom napján számbavenni, a sok jót, amit velünk tett az Úr, megélni annak nyugalmát, hogy mi ahhoz az Úrhoz tartozunk, aki folyamatosan meghallgatja könyörgésünk szavát. Így a jelenünk és a jövendőnk is biztosítva van. Az Úr iránti szeretetünk pedig arra ösztönöz, hogy valahogyan ki is fejezzük ezt az érzést. Segítsen minket ebben is a zsoltáros, aki úgy dönt, hogy teljesíti fogadásait az egész nép előtt és az Úr házában. (18-19. versek) Ámen.