„Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál.” (⁠Jób 42,2)

Mi mindent kellett Jóbnak elszenvednie, testében és lelkében is megélnie, míg az Istennel folytatott beszélgetésben, vitában eljutott ehhez a második főhajtáshoz! Az első, tudjuk, közvetlenül a csapások után történik, amikor válaszul felesége szavaira azt mondja: "Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk." (3,10b). Eddig tart a mindenki által ismert történet, és talán nem is értjük, miért van folytatás, miért tör ki belőle mégis a keserűség annyira, hogy megátkozza születése napját, s miért a hosszú vita, beszélgetés barátaival és Istennel? Nyilván, valaminek még a helyére kell kerülni, a rettenetes veszteséget fel kell dolgozni, és az bizony nem egy-két nap, vagy pár félig hangosan elmondott gondolat! A "jó és rossz" szembeállításától Jób megérkezik a "mindent" elfogadó, elismerő kijelentéséig. Tanuljunk mi is mindenért hálát tudni adni Istennek! Ámen.