“Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált, és én adok életet, összezúzok és gyógyítok, nincs, aki kezemből kimentsen.” (5Móz.32,39)

Ijesztőnek hangozhat elsőre a szuverén Úr üzenete. A féltő szeretet nagy hangja ott van mégis, mert a sajátjait féltő szeretettel az üdvösségre neveli, viszi. Ezért kell bízni benne. Lehet kutatni létezésünk fellelhető okait: miért vagyunk, miért lettünk? Eszünkbe jut a mindenkori ifjaknak a lázadása: nem én akartam, hogy megszülessek! Valaki akarta, nagyon is akarta, hogy valósággá legyen az életed. Nem véletlen, hanem az isteni elrendelés műve. Azért, hogy a te életed része legyen az isteni tervnek, amely a sötétségbe rohanó világot megállítja. Nagyon sokszor elhitetik velünk, hogy minden hiábavaló: ragadd meg az igét, és higgy! A te életed isteni elrendelés következménye. Nem véletlen. Egy nagyon régi keresztelési liturgia szövege így szól: "azért születtél, hogy világosabb legyen a föld általad". Adamis pedig ezt magyarázta énekével: "és mi arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk, nem baj hogyha fáj...." Mindennek isteni értelme van. Életünk kezdetét, életünk lehetőségét, életünk végét csak egyetlen létező valósággal magyarázhatjuk: Istennel. Ragadjuk meg ma is a létezés Istenének jobbkezét, és kérjük az ő irgalmas oltalmát. Ő a mi Istenünk! Áldunk téged, Urunk, Istenünk! Ámen.