„Mivel földje volt, [József] eladta azt, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.” (ApCsel 4,37)

Kell egy belső indíttatás, hogy valaki így tegyen. Fontos kell legyen az Úr ügye, a gyülekezet ügye, hogy le tudjon mondani arról, ami az övé. Nem gondolom, hogy eladták volna a fejük felől a tetőt vagy a megélhetésüket biztosító földeket, de nem nézték el a társadalmi különbségeket. Példát adtak a krisztusi szeretetre. Voltak akkor is szűkölködők és tehetősek, szegények és gazdagok. A Szent Lélek munkája által azonban fontosnak tartották, hogy segítsenek egymáson a gyülekezeten belül. Hála Istennek ez a gyakorlat nem maradt ott a krisztusi időszámítás kezdetén. Nem is maradhatott, mert a Szentlélek  azóta is munkálkodik. A keresztyénség történelmében számtalan névtelen, de névhez is köthető mecénás, adakozó volt és van, aki Józsefhez hasonlóan hozott és hoz döntést. Nem feltétlenül az adomány mennyisége a fontos, hanem a mögötte levő áldozat és a szívből jövő, önzetlen döntés. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van. (1Sám 16,7) Ámen.