„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert […] jövevény voltam, és befogadtatok. ” (⁠Mt 25,34–35)

 Tegnap ószövetségi ige gondolatmenetét követi Jézus, az utolsó ítéletről szóló tanításban. A törvény summája (5Móz 10,18-19) szerint Isten igazságot szolgáltat a szükségben lévő árváknak, özvegyeknek, jövevényeknek, mert szereti őket. Érdemes feltenni a kérdést, miért Istennek kell szeretni az elesetteket?Azért, mert az emberek többsége elfelejti, amit Isten idejekorán felismert: „nem jó az embernek egyedül lenni” (1Móz 2,18b). Az embernek szüksége van a közösségre. Nemcsak a virtuális közösségekre a valóságos emberi kapcsolatokra is. Akkor is szükségünk van erre, ha mi vagyunk elesettek és akkor is, ha életünkben nagyjából minden „sínen van”.

 A tapasztalat az, hogy nem megfelelően törődünk a szükséget szenvedőkkel. Az éhezők, szomjazók, mezítelenek, a foglyok és menekülő jövevény ügyét nem a szükségeik, hanem a személyes fölöslegünk szerint próbáljuk megoldani. Jézus arra tanít, hogy a befogadás több ennél, áldozatvállalás az Istennél oltalmat kereső bűnösökért. Értem és érted. 

  Ámen.