„Legyen velünk Istenünk, az Úr, ahogyan őseinkkel volt. Ne hagyjon el bennünket, és ne vessen el magától! ” (⁠1Kir 8,57)

 Salamon templomszentelési imádsága hálaadás. Történetesen adott egy megállapítás: Isten valamilyen formában őseinkkel volt mindenben. Örömben, bánatban, vándorlásban és megérkezésben. Ez a visszatekintés mégis relatív helyzetbe állítja a jelent és a múltat. Nem visszasír valamit, ami elmúlt, hanem a közvetlen viszonyt Isten és ember közt - amely az ősök esetében még fennállt - tartja áldásosnak és üdvösnek. A következő nemzedékek formálódó történetére nézve ez akkor lehet igaz, ha a megfelelő kapcsolat feltételei adottak. Ha van helye, alkalma és ideje életünkben az istentiszteletnek. A templomszentelési imádság világos jelzés a hely immár adott. A törvény szempontjai szerint, az istentisztelet alkalmai és ideje is adottak. 

  Egyetlen kérdés marad, mennyire akar még kapni korunk embere "részt a könyörgésből". Mert Isten nem hagy el és a prófécia szerint: „nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret." (JerSir 3,31-32).
  Ámen