„Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája.” (⁠Zsolt 100,3b)

     A Heidelbergi Káté mindjárt a legelső kérdésében tisztázza, hogy "akár élek, akár halok, nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok..." Tapasztalatom szerint ezt tanulja és jegyzi meg minden gyermek a legjobban, akár életre szólóan. Joggal gondolhatjuk, vagy akár elvárásként is megjelenhet, hogy a megtanult tétel gondolkodásunk, életünk, mindennapi gyakorlatunk alapjává, vagy legalább részévé válik, de nem feltétlenül van így. Az elméleti tudás akkor válik életünk részévé, ha gyakoroljuk, úgymond próbára tesszük, hasznosítjuk. Sokan úgy gondolják, hogy ez a fajta tudás haszontalan. Mások egyenesen támadják, ártalmasnak nyilvánítják. Számtalan jel, következmény mutatja, hogy az ő eszméik nem az életet szolgálják. Azért mi maradjunk, és ne csak elmélet szintjén, annak nyájában, aki az egész mindenség Alkotója. Ámen.