„De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik […]. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit. Nincs mitől félnie, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sem kell aggódnia, szüntelenül termi gyümölcsét.” (Jer 17,7–8)

A fa nem önmagáért van, hanem, hogy lombjával, gyümölcseivel szolgálja az életet. Megváltozott a klíma, és ezt látjuk a saját szemünkkel. A nyári nagy hőségben vagy a száraz esztendőkben azt figyeljük, hogyan kínlódnak a fáink. Már nem csak ősszel sárgulnak és hullanak le a leveleik, hanem nyáron is. A túlélésért való küzdelem miatt van, sőt ezért, vagy ledobják gyümölcseiket, vagy rossz gyümölcsöt teremnek. Megváltozott a társadalom is. Ezt is látjuk, sőt sokszor a saját bőrünkön tapasztaljuk. Keresik az emberek, hogy kiben vagy miben bízzanak. Ebben a nagy keresésben, látható módon elvesztik üdeségüket, lelombozódnak, s egy idő után, azt sem tudják már hova forduljanak bizalommal, honnan jön majd a segítség. A túlélésre játszva elmarad a gyümölcstermés, másokért való élés. A legjobban az az ember teszi, aki az Úrban bízik, mert megtapasztalja, hogy nincs mitől félnie és nem kell aggódnia, mert az Úr gondot visel rá, hogy életrevalóan, szüntelenül tudjon élni és szolgálni a rábízottakért. Bízzunk az Úrban mindenkor! Ámen.