„Ne engedd, hogy szívem rosszra hajoljon…” (⁠Zsolt 141,4)

  A szabadságunk sok kötöttség alól feloldoz, de nem árt vigyázni! Virágos, jó kedvében az embernek olykor semmi nem számit. A nóta szerint: „hajlik szívem jobbra, balra; mindegy neki szőke, barna…”. Nem mérlegel, nem rágódik a múlton, nem töpreng és gondolkodik a következményeken, csak az itt és most számít. Csakhogy az itt és most hozott döntések egyrészt a múlt nyomait viselik, másrészt jelentéktelenné nyilvánítják a jövőt, mintha minden mindegy lenne.

  Ez a minden mindegy, a káosz melegágya. Miközben az ember konkrét döntéshelyzetekben gyakran enged a „próbáljuk meg” kísértésének és vállalva kockázatát határoz, hogy merre tartson. Kezdetben ez az Isten nélküli állapot. A teremtő Ige a káoszban a „jó” rendjét idézi elő. Krisztus Jézus az üdvösségünk, legfőbb javunk érdekében teljesíti be Isten akaratát és engedelmes a keresztfán végbement haláláig. Ez a felismerés köszön vissza a zsoltárban is. Ha elgyengülök is, ha menekülnék, ha erőtlenségben feladnám, ha kíváncsiságból, hiúságból eltérnék Isten örök igazságától, az Úr nem engedi szívemet rosszra hajolni. Őrizzen ma is minden kísértéstől!

   Ámen.