„Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk.” (⁠Zsolt 68,20)

 Vannak sokat ismételt szólások. Az ilyenekkel látszólag mindent meg lehet indokolni. Személy szerint frászom van a következőtől: „Segíts magadon és Isten is megsegít.” Komoly érveim vannak arra nézve, hogy miért zavar. Az egyik ilyen az, hogy bibliai kijelentésekhez, történetekhez kapcsoljuk, mintha ez nyomatékosítaná a 2-3000 éves történeteket és kijelentéseket. Azok elsősorban hitbeli meggyőződésünk kérdései. Ahogyan az is hitbeli kérdés, hogy az Úr a mi szabadító Istenünk, vagy önmagunkat véljük Houdini-szintű szabadulóművésznek. Arra számítunk, hogy a legválságosabb helyzetből is ki tudjuk vágni magukat.

 Milyen lenne napról napra úgy nekivágni személyes és közösségi feladatainknak, hogy a hétköznapokban is megmutatkozó Isten jelenlétének tudjuk be a sikert. Végtelen szeretetének jele, hogy még nincsen végünk - „mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul.” (JerSir 3,22-23). Kezdjük inkább ma is ezzel: Áldott az Úr!

  Ámen.