„Ez a nép … aranyból istent csinált magának. Mégis, bocsásd meg vétküket!” (⁠2Móz 32,31b–32a)

 

      Mindannyian láthatjuk a nagyon erős ellentétet tartalmazó képet: egyik oldalon Mózes a két kőtáblával, amit Istentől kapott, másik oldalon a táborban maradt nép az aranyborjúval, amit istenként akar imádni. Az ellentét feloldhatatlan, a következmények évtizedekre kihatnak, mégsem ég bele kitörölhetetlen figyelmeztetésként az emberiség tudatába, hogy Istent félreállítani, pótlékkal helyettesíteni, bármi módon anyagba zárni lehetetlen és értelmetlen. A történelem napjainkig tele van azokkal a próbálkozásokkal, amelyek az emberit emberfelettivé, az istenit pedig hallatlanná, mellőzhetővé akarják tenni. Az istenfélő ma is értetlenül áll az istentagadók erőszakos, hangos bálványállításai előtt, látva a megtévesztett tömegek törvényszerű, magatehetetlen sodródását. Valahol mégis értjük: a lehetetlennek látszót (Isten parancsolatainak megtartása) próbálja valahogy az ember kiváltani könnyű, kényelmes, teljesíthető törvényekkel, feltételekkel. Az ég és föld közötti távolság azonban így legyőzhetetlen marad. Egyedül Isten "mégis megbocsátó" akarata, segítő keze emelhet oda magához. Ámen.