„Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, amelyen nem botladoznak. Mert atyja vagyok Izráelnek… ” (⁠Jer 31,9)

 Izráel Istene, Krisztusban nekünk is Atyánk. Hangzatos megfogalmazás, de ettől még fennáll egy igen éles ellentét, amely Isten autoritásának mentén alakul ki bennünk. Az ember szeretne önállóan, szabadon dönteni. A Törvény szabályozásai mellett ezt úgy éli meg, hogy nincs rá lehetősége. Sír, lázad, panaszkodik és káromkodik, mert nézeteit, életvitelét függetleníteni szeretné Isten akaratától. Lehetőleg mindenki mástól is. Hitvallásunk alapvetését fontos komolyan venni: „Jézus Krisztus tulajdona vagyok”. 

   Isten azt ígéri népének, hogy egyenes úton vezeti. Az ember rögtön a pusztai vándorlással érvel: gyakorlati szempontból látszólag nem volt értelme a negyven éves vándorlásnak. Érdemes újragondolni. Lehet, hogy logikailag két pont közt legrövidebb út az egyenes, de egy szakadék két széle esetében nem az a legpraktikusabb. Bízzunk mennyei Atyánkban, hogy ma is úgy vezet, hogy egyáltalán ne botladozzunk. 

   Ámen.