„Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit mindennap letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. ” (⁠ApCsel 3,2)

  Van némi abszurdum abban, hogy – a hagyomány szerint – arany és ezüst veretekkel díszített  Ékes-kapu előtt naponta ott ült egy sánta férfi. A szemkápráztató fenséget és gazdagságot hirdető keleti templomkapu előtt – mintegy memento – a születésétől fogyatékossággal élő ember. Alamizsnát kér az Istenhez közeledő templomba igyekvő emberektől. Olyanoktól vár könyöradományt, akik Péterhez és Jánoshoz hasonlóan tán nincsenek is jobb anyagi helyzetben. Helyzeti előnyük legfeljebb testi és lelki épségükből adódik. Hiszen ők maguk is alamizsnáért sietnek a templom felé, Isten kegyelmére, áldásaira várnak.

   Jó lenne felismerni annak súlyát, hogy egészségünk, munkabírásunk, de még hitünk és istenfélelmünk is legfeljebb annyi előnyt biztosít, hogy a kegyelmes Isten elé állhatunk naponta. Hálát adni, ha mások segítsége nélkül – mert a sánta férfit vitték – tárhatjuk az Úr elé nyomorúságunkat és kérhetjük áldását ma is életünkre. 

   Ámen.