„A szeleket tette követeivé, a lángoló tüzet szolgájává.” (Zsolt 104,4)

Milyen naiv volt a zsoltáros és milyen elmaradott volt a tudása, gondolja vagy gondolhatja a mai ember. Már annyira előrehaladtunk, fejlődtünk tudás szintjén, hogy ez a kijelentés vállalhatatlan, de legalábbis meggondolandó. Hiszen már tudjuk, hogy honnan fúj a szél, a légköri mozgásokat megismertük, sőt el is neveztük a szeleket. A természetben fellobbanó tüzeket a legmodernebb technikákkal állítjuk meg. Valóban sokat fejlődtünk a tudásban, értjük a természet összefüggéseit, ami sokat segít nekünk. Nyilván jól jön, ha az erős szelet, vihart előre jelzik a meteorológusok, és életmentő, értékmentő, ha a nagy erdő és bozóttüzeket meg tudják fékezni. A tudásra és a tudományra szükség van. Csakhogy a szeleket csupán a következő három napra lehet biztosan előre jelezni, s a fellobbanó lángoló tüzeket sokszor csak spontán öngyulladásnak nevezzük. Több alázatra és a zsoltáros hitére van szükség. Ez az, ami igazán nagy segítség. Használjuk és legyen hasznunkra a tudomány, de őrizzük a hitünket a teremtő és megtartó Istenben. Ámen.