„Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm.8,14) 

Ki tudja, hogy amióta megszületett ez a kijelentés, vajon hány ember táplálkozott belőle? Vajon milyen nyomot hagyott életükben? Mi változott meg a környezetükben, és ezáltal vajon mássá lett-e a világ? Bizonyosan mondhatjuk, hogy az Ige soha nem volt hiábavaló. Ma is ez a reményünk. A képet elemezve eszünkbe jut, hogy semmi nem működik irányítás nélkül. Igaz ez a test funkcióira vagy éppen a növények növekedésére is. Van valamilyen irányelv, van mozgatórugó. Így van ez az emberrel is. Mi mozgatja, mi indítja gondolkodásra, cselekedetre? Megérzés, vágy, óhaj vagy éppen alapvető tulajdonságok, az öröm, a szomorúság, harag vagy düh? Mindezek hirtelen parancsot adnak, és azonnal reagál az egész lényünk. Vezet egy gondolat, egy hit, egy célkitűzés, irányított akarat. Bármi is legyen, megváltoztatja az embert. A bölcsesség tud arról, hogy rengeteg zsákutca létezik, hogyha a magunk értelmére támaszkodunk csupán. Ma is az a nagy kiváltságunk, hogy templomba mehetünk, ahol a nagy Vezér, az Úristen szavát hallgathatjuk. Ő vezérel, pontosan úgy, ahogy a pásztor (Zsolt.23), és ma is a Lelke által vezet a megfelelő helyre. Az pedig nagy kiváltság, hogy az engedelmes gyermeket Isten fiának nevezi az Írás. Vezessen hát ma is a Lélek! Ámen.