"Uram! Te már megmutattál szolgádnak valamit nagyságodból és kezed erejéből." (5Móz.3,24a–b)

     Furcsa teremtményei vagyunk Istennek, mert mindig arra vagyunk kiváncsiak, amit éppen nem mutat meg nagyságából és kezének erejéből. Itt találta meg az első ember gyengeségét a kígyó, és itt véli fejlődésének útját is feltalálni a modern tudomány. Hogy ez pusztulást, mérgezést, cél nélküli jövőt jelent számunkra, az csupán járulékos veszteség az Isten nékül keresők számára. Bizony, nagy a kísértés, hogy a (múlandó) hírnév és (talmi) dicsőség oltárán feláldozzuk jövőnket a jelenért. Az istenfélő ember Istent keresi, és találja meg mindenben, még a tudományban is, és megelégszik azzal, amit teremtőjétől erre a földi életre kap. Tudja, hogy minden tudással is csak egy parányi részét láthatja át a teremtés egészének, ezért eszébe sem jut átvállalni bármit is teremtője keze munkájából. Hálaadással éli napjait, és bűnbánattal ismeri el hibáit. Ámen.