„Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami földi: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás.” (Kol 3,5)

     Most nem a "halk és szelíd hang" szól hozzánk. Vannak élethelyzetek, amikor a figyelmeztetés életet ment. Ilyenkor rendszerint kiáltunk, mindent elkövetünk, hogy a veszélyben lévő odafigyeljen, és vegye komolyan a szavainkat. Sokszor van szükség külső figyelőre, objektív nézőpontra, mert magunktól nem látunk meg mindent, nem figyelünk fel minden jelre, történésre. Milyen hangosan kell megszólalnia a figyelmeztetésnek akkor, amikor az örökélet a tét? Milyen szavakat használjon az apostol, hogy komolyan vegyük a veszélyt, ami ránk leselkedik? Ha már meghallottuk, felismertük a bajt, mi a teendő, hogy megszabaduljunk? Bizony van, amikor meg kell ölni magunkban azt, ami földi. Isten adjon erőt Szent Lelke által, hogy üdvösségünkért bármire készen álljunk. Ámen.