„Miért tart fájdalmam szüntelen, miért nincs gyógyulás súlyos sebemre? Olyan vagy hozzám, mint a csalóka patak, amelynek nincsen állandóan vize.” (Jer 15,18)

 Vannak két szálon futó történetek. Az egyik az emberről szól. Egyéni és közösségi történetek útja ez. Ezen haladt Izráel népe és ezen haladunk mi is. A másik szálon futó történetből kevesebbet látunk, csak az életünkre, körülményeinkre, állapotunkra kifejtett hatását érzékeljük. Ezt a Jób története révén érzékeli, fejtheti meg az igeolvasó, hívő lélek. A veszteségek, a gyász, az elfekélyesedett sebek, a testi és lelki fájdalmak szorításában van az a pillanat, amikor úgy véled, erre illik a zsoltáros fájdalmas panasza: „nincs, aki segítsen, elhagyott az Isten, rólam elfeledkezett” (III. Zsoltár, régi erdélyi énekeskönyv 216.). Ilyenkor fontos igazán, a rejtett transzcendens szálra, Istenre figyelni. 

 A próféta szerint az ember néha úgy érzékeli Isten jelenlétét "mint vizét vesztett patak". Isten jelenléte viszont - személyes történeteinkben is, akárcsak Jób történetében - inkább a búvópatakhoz hasonló. Eltűnik szemünk elől egy időre, hogy aztán újult erővel, a feltámadás, az élet erejével tápláljon újra és erősítsen meg a hitben. Ámen.