“A lelkemet öntöttem ki az Úr előtt.” (1Sám.1,15)

A bibliai részlet, perikópa fölé ezt írták: Anna imája és meghallgattatása. A születendő Sámuel édesanyja előzőleg nagyon elkeseredett volt, mert nem születhetett gyereke. Istenhez fordult, a szentélyben imádkozott. Ahogyan megjegyzi az Írás: lelkében elkeseredve, sírva könyörgött az Úrhoz. (1Sám.1,10) Fogadalmat tett, hogy amennyiben fia születik, az Úrnak fogja szentelni egész életére. Annyira belemerült a könyörgésbe, hogy azt hitték mámoros állapotban van. Milyen érdekes, hogy a pünkösdi történetben is olvashatjuk, hogy talán édes bortól részegedtek meg azok, akik a Lélek hatására mindenki számára érthető nyelven prédikáltak. Azt is mondhatnánk, hogy a kétségbeesés határán volt. Könyörgése annyira őszinte volt és ha mondhatjuk intenzív, hogy Isten nem hagyta válasz nélkül. Anna példája bizonyítja, hogy a lehetetlent is kérni lehet. Ezt tesszük a templomban is: kiöntjük lelkünket az Úr előtt. Azzal a hittel kell tennünk, hogy Isten ismeri a mi életünket és minden nyomorúságunkat, és azt is tudja, hogy mire van szükségünk. Kedveli az őszinte szívet. Imádságból sosem elég, ne hagyjuk abba! Ámen.