„Legyen a szívetek teljesen az Úré, a mi Istenünké […]!” (1Kir 8,61a)

 Az igevers folytatásában ez áll: „… járjatok rendelkezései szerint, és tartsátok meg parancsolatait úgy, mint ma!”. Salamon templomot épít Istennek. Az ünnepélyes templomszentelésen, egy gyönyörű imádság után, mintegy bátorításként és egyben figyelmeztető intésként mondja ezt népének. A templomszentelés nem csak Salamon számára egyedi és különleges alkalom. Az egész nép ünnepe. A pillanat örömében, a rácsodálkozás érzetében osztozhat mindenki. Aztán az ünnep véget ér, a mából tegnap lesz, az ideiből tavalyi, az újból ódon épületté lesz a templom is. Megmaradhat-e az emberi szívben az öröm és hálaadás érzése? Átörökíthető-e következő nemzedékeknek? Ennek egyetlen módja van – vallja Salamon – ha a szívünk, az érzéseink, az elkötelezettségünk akkor is az Úrhoz, a mi Istenünkhöz kapcsol, ha az ünnepek, az egyedi alkalmak már véget értek. Így, még ha évszázadok telnek is el, ha az ódon épületek rommá lettek, akkor is lesz, aki teljes szívvel és lélekkel vallja: Egyedül Istené a dicsőség! Ámen.