„De akik szeretnek, legyenek olyanok, mint a felkelő nap ereje teljében!” (Bír 5,31b)

A bírák kora egy viharos időszakról számol be Isten választott népe életéből. Hol béke, hol háborúság volt életükben, attól függően, hogy  mennyire tudtak Istent szeretve, az Úr rendje és akarata szerint élni. Ha vihar csap le ránk és megijeszt, megrettent, megfélemlít, alig várjuk, hogy előbújjon a nap, mert tudjuk, hogy a vihar végét jelenti. Az éjszaka sötétsége után örvendünk, ha a felkelő nap fénye felfedi a világ szépségeit, melegével élteti a teremtett mindenséget. Debóra azért imádkozik, hogy az Istent szeretők legyenek azok, akik rámutatnak a világ, az élet szépségeire, akik szavaikkal, tetteikkel az életet szolgálják, akik által elhozza az Úr mindenféle viharnak a végét. Ez a kérés ma is időszerű, hát kérjük az Urat, hogy mindazok, akik szeretjük őt, tudjunk így szolgálni. Kérjük egyik énekünk szavaival: Tégy, Uram, engem áldássá, Lelkedet úgy várom! Tedd te a szívem hálássá, hogy neked szolgáljon. Bárhová küldesz, ajkamról zengjen az új ének. Tégy, Uram, engem áldássá, oly sok a bús élet. Ámen.