„Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, Uram, támogatott engem.” (Zsolt 94,18)

     A roskadó lábhoz egy erős kéz jelenik meg képzeletünkben, amely felkarolja az erőtlent. Ám pillanatok alatt kiderül, hogy most sokkal többről van szó egy testi tünetnél, fizikai állapotnál. Isten  szeretetéért ad hálát a zsoltáros, az pedig nem az inakat és izmokat, hanem a szíveket és lelkeket erősíti. Mindannyian jól tudjuk, ismerjük, mennyire kimeríthetetlen erőforrás tud lenni a szeretet. És mindannyian látjuk, tapasztaljuk, hogy mennyire nem akar élni a világ vele. Szén, kőolaj, atom, nap, szél, ezek a világ által elfogadott, használt, végletekig kizsigerelt erőforrások. Hozzá még a harag, bosszú, gyűlölet. A szeretet ma is csak nagyon szűk keretek között elfogadott forrása az erőnek. Pedig mindannyian édesanyánk, édesapánk szeretetének erejével indulunk ezen a világon. Néhányan eljutunk Isten szeretetének megéléséig, és az azért való hálaadásig. Ámen.