„Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket.” (Dán 9,18c)

     Inttő példa mindannyiunk számára a farizeus és a vámszedő példázata (Lk 18,9-14), melyben Jézus nyilvánvalóvá teszi, hogy az önmagában bízó, saját tetteire támaszkodó farizeusi magatartás sehová sem vezet. Dániel könyörgése akkor hangzott el, amikor megértette, hogy a babiloni fogság, és vele Jeruzsálem pusztulása fájdalmasan sokáig, hetven évig tart. A farizeus és a vámszedő, illetve Dániel nézőpontja között az a különbség, hogy az egyik úgy látja, minden rendben, a másik kettő pedig látja a bűnt, mulasztást, és azok várható következményeit. Korunk társadalmának alapja a kötelező optimizmus, a farizeusi magatartás. Választott vezetőink kénytelenek "igaz tetteiket" csillogtatni, másképp senki nem szavazna rájuk. Isten nagy irgalmát templomaink falai között hirdetjük, a világ nem vevő az alázatra, beismerésre. Annál égetőbb dolgunk nekünk, hívőknek, hogy szavakon túl életünket mindenestül Isten kezébe tegyük, nagy irgalmára bízzuk magunkat. Ámen.