“Istenem, ne hagyj el késő vénségemben sem, míg csak hirdethetem hatalmadat, nagy tetteidet a jövő nemzedéknek.” (Zsolt.71,18)

Képzeletben a nagyszülők esti és éjszakai imádsága jut eszembe. A gyerekek felnőttek, elmentek dolgozni más városba, külföldre. Az unokák bekeretezett képe ott van a szekrényen. Szinte nem lehet elérni őket, mert foglaltak. Idősebb testvéreink szeretetükkel táplálják a jövő nemzedéket. Valamikor egy nagyszerű tanítást hallottam: életünk során bennünk marad szüleink vigyázó szeretete, tanítóink intése és templomunk áhitatos emléke. Nagy igazság, hogy azok az emlékek maradnak meg, amelyekben hatások értek bennünket. Ha jól megfigyeljük, akkor kiderül, hogy ifjú korunkban már fel voltunk készülve a pályára, amelyen elindultunk. A későbbi tanulás csupán megerősítette azt a belső tudást. Ezért nem mindegy, hogy milyen hatások érik gyermekeinket. De tudni azt, hogy van jó pásztor és van vezető a Krisztusban: ez a legnagyobb belső tapasztalat. Jó dolog, hogy mindig elmenjünk a közösségbe, hogy erről meggyőződjünk. M. Schirmer imádsága legyen ma a miénk: Tanácsoddal légy oktatónk. Ösvényünkön útmutatónk. Ne hagyj eltévelyednünk, hogy megálljunk mindig híven pályánk sok küzködésiben. Növeld a hitet bennünk! Nagyszüleink és szüleink imádsága mindig erőt ad nekünk. Köszönjük. Ámen.