„Ekkor Jézus odament, megérintette őket (a tanítványokat), és így szólt hozzájuk: Keljetek fel, és ne féljetek! Amikor pedig föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.” (Mt 17,7–8)

A tanítványok a megdicsőülés hegyén vannak Jézussal, ahol megjelenik Isten és megszólal, ekkor a tanítványok arcra borultak és nagy félelem fogta el őket. Az ószövetségi választott nép, ahová a tanítványok is tartoztak, úgy hitte, hogy élő ember nem láthatja Istent. (2Móz 33,20) Nem Istentől féltek, hanem az életüket féltették. Ha valami miatt veszélybe kerül az életünk, minket is elfog a félelem. Nem egyszer kerülünk ilyen helyzetbe az életünk során. Hálával tartozunk az Úrnak, hogy ezekben a helyzetekben, ha nem is emberi test szerint, hanem lélekben, de Jézus ugyanazt teszi, mint ott a tanítványokkal. Odajön hozzánk, megérint minket és megszólít:Kelj fel, ne félj, és amikor feltekintünk, ha nem is látjuk Jézust színről színre, de tudjuk, hogy velünk van. Jó így ezzel a hittel indulni ma is, jó nekünk adventi várakozásban lenni, hogy egyszer majd megláthatjuk az Urat színről színre. (1Kor 13,12) Ámen.