„Így szól az Úr: Mert akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak. ” (⁠1Sám 2,30)

   A társadalomkutatók többsége egyetért abban, hogy a kölcsönösség, hasznos közösségépítő erő, amely az adok és kapok arányos eloszlására alapoz. A népmesék egyik „varázsigéje” a „jótett helyébe jót várj” érvényesül a falvak fejlődését elősegítő kaláka-rendszer kialakulásában is. Az „életet életért, szemet szemért, fogat fogért…” (5Móz 19,21) igazságtétel is - a lényegét tekintve - a kölcsönösség elvére épül.
  Amikor az igében így szól az Úr, hogy ennek a kölcsönösségnek a vallási és hitgyakorlat egyensúlyban tartása rendjén is érvényesülnie kell, az viszont nem tűnik annyira természetesnek. Pedig az Úr jogot formál arra, hogy nevének dicsőséget szerezzünk, ha már tőle megbocsátást, kegyelmet és áldást várunk. Az arányosság a kegyelem és áldás tekintetében soha nem azonos mértékben, hanem a bűnös ember szüksége szerint érvényesült. Méltó tehát, hogy Isten dicsőítése és magasztalása az Úr végtelen szeretetével és hatalmával arányos legyen életünkben ma is. Úgy legyen!

   Ámen.